
- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- OTHER CITIES
-
Profitot termelt a Park, de romlottak a kilátások
Ma hajnalban tette közzé második negyedéves számait a Graphisoft Park. Ezúttal profit van, de a menedzsment enyhén pesszimistább álláspontra helyezkedett az idei évet tekintve. 5.6%-kal lefele módosították bevételi várakozásukat.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
- 8%-kal emelkedő árbevétel, ami elsősorban a H épület átadásának köszönhető,
- mint ahogy az értékcsökkenés 29%-os megugrása is,
- az EBITDA viszont új csúcson,
- az üzemi profitból (629e EUR) a pénzügyi sor (-218e EUR)az árfolyam nyereség miatt relatíve keveset erodált
- így nettó soron három negyedévet követően ismét 183e EUR plusz mutatkozik,
- a kilátások azonban romlottak, nem számolva új bérlőkkel 6.8 millió eurós (-5.6% a korábbi prognózishoz képest) bevétel várható idén
- a pro forma nettó eredmény pedig 0.2 millió eurós lehet.
A második negyedév során 8%-os árbevétel növekedést tudott felmutatni a
A költségek közül kiemelkedő tételek a személyi költségek 79%-os növekedéssel, melynek hátterében nagyrészt egyszeri prémiumkifizetések állnak. Emellett az értékcsökkenés is megugrott 29%-kal, de ebben is a H épület átadása miatti többlet hatások játszanak főszerepet. Üzemi szinten mindezek következtében 18%-os a csökkenés, de az EBITDA 3%-os növekedést mutat új csúcsra emelkedve.
Miután a társaság jelentős hitelállománnyal bír (66%-os eladósodottság), a pénzügyi sorok ismét erodáltak a működési eredményből. Bár nem annyit mint korábban, hiszen a forint negyedéves erősödésének köszönhetően ezúttal a kamatkiadásokat ellensúlyozva árfolyamnyereséget sikerült elérnie a társaságnak. A második negyedévben a pénzügyi sornak nem volt olyannyira drasztikus hatása mint korábban, így nettó soron 183 ezer eurós nyereség született.
Mivel a társaság az év hátralevő részét illetően alapvetően pesszimista a kihasználtság javulása és a többletbevételek tekintetében, a korábbi 7.2 millió eurós idei árbevétel tervet 5.6%-kal módosították lefele 6.8 millió eurós szintre. Ebben a prognózisban konzervatív módon nem számolnak a jelenlegit meghaladó bérlővel.
A H épület bérleti bevételei (jelen kihasználtság mellett)nem ellensúlyozhatják annak értékcsökkenése, kamatkiadásai, és az általa okozott csökkenő kamatbevételek miatti kiesést, így az idei pro forma nettó eredmény várakozás 0.2 millió eurós. Legutóbb a 2008. novemberében napvilágot látott gyorsjelentésben volt ezt illetően egy 0.6 millió eurós prognózis, bár azóta a piaci körülmények negatív irányba változtak.
Egyéb társasági események:
- A társaság a 2008 októberben megvásárolt 7.5 hektáros gázgyári területének déli 3.5 hektáros részén jelentős régészeti feltárások történtek.
- A 2008. szeptemberben a szomszédos 2 hektáros terület megvételére szóló szerződés szerint a tulajdonszerzésre 2009. szeptember 15-ig kerül sor. 2008 novemberében a társaság szerződéses kötelezettségvállalást kapott egy szakmai befektetőtől ugyanezen terület megvásárlására és szállodai célú fejlesztésére, azonban 2009. júliusban a vevő elállt szándékától a gazdasági körülményekre hivatkozva. A terület lehetséges hasznosításáról és fejlesztéséről a Park vezetése várhatóan 2010-ben dönt.
- 2009 júliusában a Társaság az egyik nagy bérlővel fennálló bérleti szerződését változatlan feltételek mellett további 5 évvel meghosszabbította.
- 8%-kal emelkedő árbevétel, ami elsősorban a H épület átadásának köszönhető,
- mint ahogy az értékcsökkenés 29%-os megugrása is,
- az EBITDA viszont új csúcson,
- az üzemi profitból (629e EUR) a pénzügyi sor (-218e EUR)az árfolyam nyereség miatt relatíve keveset erodált
- így nettó soron három negyedévet követően ismét 183e EUR plusz mutatkozik,
- a kilátások azonban romlottak, nem számolva új bérlőkkel 6.8 millió eurós (-5.6% a korábbi prognózishoz képest) bevétel várható idén
- a pro forma nettó eredmény pedig 0.2 millió eurós lehet.
A második negyedév során 8%-os árbevétel növekedést tudott felmutatni a
Graphisoft Park
,
ami elsősorban a H épület áprilisi átadásának volt köszönhető. Mint
ahogy az is, hogy a kihasználtság a korábbi 92%-ról 75%-ra esett (a H
épület üresen álló területei nélkül a kihasználtság továbbra is 92%-on
állna, ami igen jó érték budapesti viszonylatban). A korábbi
negyedévhez képest új bérlő eddig nem érkezett a H épületbe. A költségek közül kiemelkedő tételek a személyi költségek 79%-os növekedéssel, melynek hátterében nagyrészt egyszeri prémiumkifizetések állnak. Emellett az értékcsökkenés is megugrott 29%-kal, de ebben is a H épület átadása miatti többlet hatások játszanak főszerepet. Üzemi szinten mindezek következtében 18%-os a csökkenés, de az EBITDA 3%-os növekedést mutat új csúcsra emelkedve.
Miután a társaság jelentős hitelállománnyal bír (66%-os eladósodottság), a pénzügyi sorok ismét erodáltak a működési eredményből. Bár nem annyit mint korábban, hiszen a forint negyedéves erősödésének köszönhetően ezúttal a kamatkiadásokat ellensúlyozva árfolyamnyereséget sikerült elérnie a társaságnak. A második negyedévben a pénzügyi sornak nem volt olyannyira drasztikus hatása mint korábban, így nettó soron 183 ezer eurós nyereség született.
Mivel a társaság az év hátralevő részét illetően alapvetően pesszimista a kihasználtság javulása és a többletbevételek tekintetében, a korábbi 7.2 millió eurós idei árbevétel tervet 5.6%-kal módosították lefele 6.8 millió eurós szintre. Ebben a prognózisban konzervatív módon nem számolnak a jelenlegit meghaladó bérlővel.
A H épület bérleti bevételei (jelen kihasználtság mellett)nem ellensúlyozhatják annak értékcsökkenése, kamatkiadásai, és az általa okozott csökkenő kamatbevételek miatti kiesést, így az idei pro forma nettó eredmény várakozás 0.2 millió eurós. Legutóbb a 2008. novemberében napvilágot látott gyorsjelentésben volt ezt illetően egy 0.6 millió eurós prognózis, bár azóta a piaci körülmények negatív irányba változtak.
Egyéb társasági események:
- A társaság a 2008 októberben megvásárolt 7.5 hektáros gázgyári területének déli 3.5 hektáros részén jelentős régészeti feltárások történtek.
- A 2008. szeptemberben a szomszédos 2 hektáros terület megvételére szóló szerződés szerint a tulajdonszerzésre 2009. szeptember 15-ig kerül sor. 2008 novemberében a társaság szerződéses kötelezettségvállalást kapott egy szakmai befektetőtől ugyanezen terület megvásárlására és szállodai célú fejlesztésére, azonban 2009. júliusban a vevő elállt szándékától a gazdasági körülményekre hivatkozva. A terület lehetséges hasznosításáról és fejlesztéséről a Park vezetése várhatóan 2010-ben dönt.
- 2009 júliusában a Társaság az egyik nagy bérlővel fennálló bérleti szerződését változatlan feltételek mellett további 5 évvel meghosszabbította.
Source: Portfolio.hu
- Csődhullám előtt a szállodák?
- Extrém hotelszobák! Ön aludna ezekben?
- Komoly kiárusítást tart Dubaj a következő 8 évben
- Szabadság Hotel: milliárdos luxusszálloda egy börtönből
- Jobban fogy a hotel nálunk, mint Amerikában
- Magyar építész emléke előtt tisztelegnek Shanghaiban
- Láttuk az albán csodát. Íme!
- Eladó szálloda Buda zöld szívében
- Bécs mindent vitt a régióban
- Újabb két szálloda vált a körülmények áldozatává