Schmitt Pál lakásügyei

Nem mond le a törvény által biztosított lakáshasználati jogáról a plágiumbotrány miatt távozott Schmitt Pál.

Legalábbis erre utal, hogy a volt államfő az ingatlanhasználatát firtató újságírói kérdésre azt mondta: „ami jár, az jár”. Az új szabályok szerint (a vonatkozó törvénymódosítást Schmitt ellenjegyezte) a volt államfők akár egynapos szolgálat után is életük végéig jogosultságot szereznek az állam által biztosított exkluzív szolgálati lakásra (ilyet Schmitt elődei is kaptak). A lemondott államfő még abban a Béla király úti állami vezetői „skanzenben” lakik, amelynek a területén több – szocreál stílusban épült – reprezentatív ház áll, és amelyek az első Orbán-kormány idején még a kormányfő, illetve a házelnök (akkor Áder János) rezidenciájaként is szolgáltak. 2002 óta a területnek csak egyharmadát használják: korábban Sólyom László lakott ott. Schmitt három nagyméretű budai öröklakás mellett felerészben tulajdonosa egy belvárosi lakásnak, illetve egy Luppa-szigeti nyaralónak. A Blikk szerint egy diplomatacsaládnak adták bérbe azt a villát, ahonnan 2010-ben az államfői rezidenciába költöztek, ám a bevétel nem szerepelt az elnök vagyonbevallásában.

Forrás: HVG.HU

Lakás és lakópark ajánló

Flóra lakópark

Zászlós utca 21.

Campus Sétány

Huszár utca 5.

Westfalia

Lőportár utca 1.

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

Boróka Park

Vályogvető utca

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső