Sikeres félévet zárt az ALTEO

Árbevételét 18,4, EBITDA-szintjét 79 százalékkal növelte az ALTEO az idei első fél évben a múlt évi bázisidőszakhoz képest. Az eredményesség jelentős javulása többek közt a tavaly májusban, illetve idén februárban megvalósult szélerőmű-akvizícióknak köszönhető. Megújuló-portfóliójának folyamatos bővítésével a feltörekvő energetikai csoport tovább halad vállalati stratégiája megvalósítása terén, miszerint jövőbeli növekedését elsősorban a megújulószektorra kívánja alapozni.

Az ALTEO Csoport árbevételét 18,4 százalékkal, 3 303 millió forintra növelte 2013 első hat hónapjában, az EBITDA-szintű eredmény 79 százalékos növekedéssel 487 millió forintra emelkedett. Habár a részben készpénzben nem realizált pénzügyi tételek mérsékelték az operatív eredményt, a cégcsoport adózás előtti eredmény szinten így is 61 millió forintos nyereséggel zárta a 2013-as első félévet.



A 2012-es első félévhez hasonlítva az aktuális félévi teljesítményt, a legfőbb változásként a szélerőművek csoportba kerülése emelhető ki, amelyek közül három 2012. május végén, egy pedig 2013 februárjában került az ALTEO tulajdonába. Emiatt a tavalyi első féléves adatokban még csak igen kis mértékben szerepelt eredménynövelő hatásuk, a 2013-as első félévben a három szélerőmű már teljes egészében, a februárban vásárolt törökszentmiklósi erőmű pedig már részben javította a Csoport eredménytermelő képességét.



A Csoport villamos energia kereskedelmi részlege az első félévben is igen aktív és eredményes értékesítési politikát folytatott. „Az energiakereskedelmi üzletág fejlődése jelentős stabilitást biztosít a cégcsoport számára, már most rendelkezik a 2014-es évre akkora vevői szerződésállománnyal, amely az idei szerződött mennyiséget 25 százalékkal meghaladja” – emeli ki Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója. A cégcsoport továbbra is főként a kkv szektorra koncentrálja kereskedelmi tevékenységét.


A cégcsoport egy év alatt több mint 18,4 százalékkal növelte árbevételét, így az 2013 első félévében elérte a 3,3 milliárd forintot. Az ALTEO számára továbbra is a hőenergia-értékesítés jelenti a legnagyobb bevételi forrást, ennek aránya az aktuális félévben 46 százalék volt. A második legnagyobb bevételi forrás, a villamosenergia-értékesítés, részaránya 30 százalékot tett ki 2013 első hat hónapjában. Mivel a szélerőművek csoportba kerülése, illetve a Győrben és Sopronban termelt villamos energia külső félnek történő értékesítése átrendezte az árbevétel tevékenység ek k&oum l;zötti megoszlását, ezért 2013 első félévében az árbevétel 23 százaléka származott villamosenergia-termelésből, szemben az összehasonlító időszak mindössze 5 százalékos részesedésével, amikor annak nagy része az energiatermelési bevételeket gazdagította.



Az árbevétel növekedésénél kisebb mértékben, 17 százalékkal emelkedtek a társaság közvetlen ráfordításai, így a csoport bruttó fedezet hányada – több tényező együttes hatásának köszönhetően – tovább javult. A fedezet növekedéséhez hozzájárult, többek között a szélerőművek portfólióba kerülése, mivel ezen erőműveknek nincs számottevő alapanyagköltségük. A fedezetnövelő-hatást kompenzálta, hogy az új termelőegységek az elszámolt értékcsökkenést és a karbantartási költségeket is lényegesen megemelték. A közvetlen ráfordítások összegén bel& uuml;l a legnagyobb arányt – a közvetlen ráfordítások több mint 50%-át – továbbra is a tüzelőanyag költség teszi ki.

 

„Az elmúlt hat hónapban a társaságcsoport tovább haladt a stratégiában megfogalmazott célok megvalósítása felé. Tovább növeltük a megújuló energiaforrásokra alapozott energiatermelő kapacitásainkat, valamint az energiatermelés mellé egyre hatékonyabban integrálódnak az energiakereskedelmi és energetikai szolgáltatásokat nyújtó üzletágak is. Ennek pozitív hatásai az első félév eredményeiben már jól megmutatkoznak” – értékeli az elmúlt fél év teljesítményét Ifj. Chikán Attila.



A jövőbeni tervekről szólva a vezérigazgató hangsúlyozza, továbbra is haladnak a kijelölt stratégia úton. „A jövőben amellett, hogy szeretnénk tovább erősíteni a kereskedelmi és energetikai szolgáltatásokat nyújtó üzletágak eredményességét, az alaptevékenységünkbe tartozó megújuló energiatermelés területén is bővíteni szándékozzuk a tevékenységünket. Ez utóbbinak szemléletes példája az elmúlt hetekben pályázati támogatást is elnyert kecskeméti napelem park projektünk elindulása” – mondja Ifj. Chikán Attila.

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Csengery Garden

Csengery u. 22.

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

Forest Hill

Pusztakúti út 10

Foldana Family

Szent László út 47

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

Unipark Buda

Bartók Béla út

KÖVESS MINKET









Lakás kereső