Több adót vezetne be Tarlós a fővárosban

Növelni kell a főváros saját jogú adóbevételeit, a kerületek helyett a fővárosnak kellene elosztania a helyi adókat – mondta el Tarlós István. A főpolgármester erről a Zöld könyv bemutatásakor beszélt; ebben a kiadványban a városvezetés első tíz hónapjának eredményeit foglalták össze, és röviden írtak a jövőbeni tervekről is.

A cél a Zöld könyv szerint úgy növelni Budapest saját jogú adóbevételeit, hogy közben a lakosság összes adóterhelése ne növekedjen. Ez pedig – mint Tarlós a Világgazdaság kérdésére kifejtette – úgy valósulhat meg, ha az átengedett adókat nem a kerületeknek adná át az állam. Szintén a főpolgármester tervei közt szerepel az, hogy a gépjárműadót eltöröljék, helyette közlekedési adót vessenek ki, és ezt központosítva osszák el. Az ebből befolyó összeget egyrészt a budapesti tömegközlekedés fejlesztésére, másrészt a főváros úthálózatának javítására költenék. A részletek az önkormányzati törvény elfogadása után dőlhetnek el, abban szabályozzák pontosan, hogy milyen adókivetési jogokat kapnak a települések. Tarlós értelmetlennek tartja, hogy a kerületi polgármesterek és az ő vitájaként állítsák be azt, hogy Budapest helyzetét külön törvényben rendezhetik. Úgy látja, ha a kerületek attól tartanak, hogy a főváros túl sok hatáskört venne el tőlük, akkor jobban félhetnének a kormányzati hivatalok túlsúlyától.

Forrás: Világgazdaság online

Lakás és lakópark ajánló

Viza Apartmanház II. ütem

Párkány u. 4-6.

Római Terrasse

Nánási út 75-77.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Tópark

Sasbérc út 1.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső