Végleg bezár a Zöld Pardon és a Rio

Újbuda önkormányzata nem hosszabbítja meg a Zöld Pardon (ZP) és a Rio közterület-használati szerződését. A XI. kerület szerdán, az MTI-nek küldött közleményében a környéken élők érdekeivel indokolta a kérés elutasítását.

Kedden a Zöld Pardon Művészeti és Marketing Iroda (ZP iroda) ugyancsak közleményt adott ki; ebben azt írták, tovább kívánják működtetni a Petőfi híd budai hídfőjénél álló szórakozóhelyet. Korábban a XI. kerület október végéig engedélyezte a működését.  A ZP iroda a kérést azzal indokolta, hogy tudomásuk szerint 2008 óta nem érkezett olyan lakossági panasz az önkormányzathoz, amely alapján vizsgálat indulhatott volna. Újbuda hivatala azonban azt közölte: az önkormányzathoz több száz lakossági panasz érkezett és érkezik folyamatosan a ZP és a Rio működésével, "a zajjal és a szétdobált szeméttel kapcsolatban". Hozzátették: ezek a bejelentések nem teszik szükségessé külön vizsgálat lefolytatását, ugyanakkor jól mutatják, hogy a környéken élők türelme elfogyott.

 

Újbuda önkormányzata azt hangoztatta: döntésük hátterében kizárólag a környéken élő, kerületi lakosok érdekeinek, életminőségének védelme áll. Kitértek arra is, hogy az önkormányzat elismeri és nagyra értékeli mindazt, amit a ZP a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében tett az elmúlt években, de kötelessége megvédeni a kerületben, illetve a szórakozóhelyek környezetében lakók életminőségét, pihenéshez való jogát. Közölték azt is: a hivatal egyetért azzal, hogy hasonló kulturális és szórakozóhelyeknek van létjogosultságuk, ezért ha a ZP üzemeltetői a kerületen belül javasolnak új, a lakosság életét kevésbé zavaró helyszínt, az önkormányzat készséggel áll a további egyeztetések elé.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Csalogány 43

Csalogány utca 43

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

Kartács Park

Kartács utca

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

Divinus lakópark

Röppentyű utca 32-34

KÖVESS MINKET









Lakás kereső