Vegyen Balatonhoz közeli házat egymillióért!

A telekadó és a devizahitel-végtörlesztési lehetőség tovább nyomja le az ingatlanárakat Sávoly környékén, ahol a zuhanást a Balatonring kútba esése indította be.

Menekülnének a befektetők a Somogy megyei Sávolyból is, miután már több mint egy éve kiderült, hogy nem épül meg a Balatonring, ráadásul a helyi önkormányzat idén a telekadót is bevezette, aminek a maximális mértéke 100 forint lesz négyzetméterenként.  Még 2008-ban jelentették be, hogy Sávoly határában több mint 80 millió eurós beruházással a gyorsasági motoros világbajnokság helyszínének is otthont adó, 4650 méter hosszú pályát épít a spanyol Sedesa-csoport. A 600 hektáron ötcsillagos szálloda, golfpálya, szórakoztató központ, lakópark, sőt egy logisztikai központ felépítését is tervezték, s 2009-ben már elindult volna a Balatonringen az első világbajnoki futam. A munkák elkezdődtek, ám az ingatlanfejlesztők nem kaptak hitelt, s a Magyar Fejlesztési Bank sem folyósította azt a 15 milliárd forintot, amelyet korábban a kormány megígért.

 

Az építkezés leállítása hideg zuhanyként érte azt a több tucat befektetőt, aki az évente több tízezer látogatóra alapozva egyre drágábban vásárolta fel a térség ingatlanjait. Marton Péter értékbecsléssel és ingatlanközvetítéssel foglalkozó keszthelyi ügyvéd szerint a környék ingatlanpiaca már tavaly összeomlott, a telekadó bevezetése erre csak "rátett egy lapáttal". Ráadásul a beruházás leállításával nemcsak a befektetők jártak pórul, hanem az a több száz térségbeli ingatlantulajdonos is, akinek háza, telke sok esetben 40-50 százalékkal értékelődött le. A devizahitelből korszerűsítők törlesztési gondjai miatti kínálatbővülés pedig a közelmúltban vezetett újabb árcsökkenéshez.

Sávoly körül már egymillió forint környékén is kínálnak lakható házakat, de 5-6 millió forintból szinte minden elérhető. A szakember szerint a pánikhangulat dacára érdemes körülnézni a térségben, hiszen arra azért van esély, hogy valakik egyszer kezdenek valamit a félkész, amúgy kiváló helyen lévő pályával.

Forrás: Napi.hu

Lakás és lakópark ajánló

Orgonaliget

József Attila utca 94.

My City Residence

Hunor utca

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

Németvölgyi Residence

Stromfeld Aurél út 29-33.

Corvin Sarok Residence

Kisfaludy utca 23.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső