
- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- OTHER CITIES
-
Vízzel összekapcsolt építészet
Az interneten szörfölve találtunk rá erre a dinamikusan fejlődő építész irodára. Kapcsolatba léptünk velük, s bepillantást nyerhettünk az iroda életébe, céljaiba és pár munkájukat is megvizslathattuk. A holland Waterstudio.NL a vízzel összekapcsolt építészetet, a várostervezést és az innovatív építési módokat ötvözi munkáiban: épületeket, lakóhelyeket tervez folyókon, csatornákon, tavakon, azok mellett, vagy a tengernél.
Hollandia történelme összefonódik a vízzel, és a Waterstudio éppen innen meríti ötleteit, azzal a törekvéssel, hogy a létező vízi építészetet és az eddigi építési technikákat továbbfejlessze. Több területet is átfognak munkáik: várostervezőként innovációik meghaladják az eddigi megszokott stég-hajó konfigurációt; elveik szerint az életminőséget nagyban növeli a lakóház szomszédságában található víz, így teljes lakónegyedeket terveznek a víz köré, ahol az alapozást oly módon oldják meg, hogy az a víznek is helyet adjon.
Építészeti terveiknél olyan villákat és modern lakóházakat terveznek, amelyek modernizálják azok tipológiáját és a vízen, vagy aköré szervezve épülnek meg, és így szállnak versenybe szárazföldi társaikkal. Ahhoz, hogy mindez lehetséges legyen, az innováció elkerülhetetlen. A Waterstudio új építészeti és várostervezési tipológiákat dolgoz ki, és a dinamikus vízhasznosítás, s a vízen való építkezés technikai megoldásainak fejlesztésével is foglalkozik. Ezek a megoldások új konfigurációkat, és ebből következően újfajta építési formákat eredményeznek. Az innováció a cég fő mozgatórugója: céljuk, hogy az általuk kifejlesztett ötletek a következő évtizedekben már széles körben felhasználhatóvá és világszerte elterjedtté váljanak. A Waterstudio ismertsége vízhasznosítási ötleteiknek köszönhetően Hollandiában, de külföldön is egyre nagyobb és már több projektjük épül Hollandián kívül is.
Source: Építészfórum
- Jelentősen csökkent a készházgyártás
- Jóváhagyta az Apollo gumiabroncsgyárához nyújtandó támogatást az Európai Bizottság
- Elkelt a Green House
- Új tulajdonosa van a Párisi Udvarnak
- Optimista hangulatot mért az RICS
- Kezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása
- Mi legyen az ingatlanpiaccal a következő 4 évben?
- Átadták a dán Lego új gyárát Nyíregyházán
- Kész az Eiffel Palace
- Építés helyett korszerűsítési hullám az irodapiacon