Zöld fejlesztések a Szegedi Tudományegyetem nagyberuházásainál

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), Európa keleti felének legzöldebb felsőoktatási intézményében a nagyberuházásoknál is igyekeznek környezetbarát és energiatakarékos megoldásokat alkalmazni, ezek némelyik az országban is egyedülállónak számít – mondta Erdélyi Evelyn, az SZTE TIK intézmény igazgatója a Föld Napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

Hamarosan birtokba veszik az SZTE Mérnöki Karának oktatói és hallgatói a fakultás új Moszkvai körúti épületét. A több mint 3300 négyzetméteres oktatási tömb – amely kivitelezője KÉSZ Építô Zrt. – hűtését, fűtését hőszivattyú biztosítja, a működéshez is szükséges áram egy részét napelemek termelik meg. A technikai újdonságok alkalmazásának célja nem csak az energiafelhasználás csökkentése, az oktatásban is komoly szerepet szánnak az eszközöknek.

Az SZTE felújított Dugonics téri központi épületébe hétfőn már el is kezdődött a munka. Az egykori pompájában helyreállított műemlék tetején – a szfinxek közelében – 50 négyzetméteres napkollektor-rendszer kapott helyet, amely éves szinten a használati meleg víz igény 55-60 százalékát fedezi majd. Ezzel egy esztendő alatt a számítások szerint 2-2,5 ezer köbméter földgáz eltüzelése kerülhető el.

A 4200 négyzetméteres műemlékben a rekonstrukciót végző Ferroép Zrt. több egymással párhuzamos vízellátó és szennyvízelvezető rendszert alakított ki. A mosdók és kézmosók szennyvízét külön gyűjtik össze, és ezt az úgynevezett szürke szennyvizet szűrés után a WC-k öblítésére használják föl. Erre szolgál az épület tetőjére hulló csapadékvíz egy része is.

A József Attila Tanulmányi és Információs Központ tetején is napkollektorok működnek 2008 nyara óta. A több mint 50 négyzetméteres napkollektor mező, kedvező időjárás esetén fedezi a naponta több ezer vendéget fogadó központ teljes használati meleg víz igényét. A mintegy 20 millió forintos beruházásnak köszönhetően a 25 ezer négyzetméteres épület üzemeltetéséhez májustól szeptemberig, esetenként októberig nem használnak föl egyetlen köbméter földgázt sem.

Az SZTE által a közelmúltban elnyert 879 millió forintos uniós támogatásnak köszönhetően az egyetem huszonnégy belvárosi épületére kerülnek hamarosan elektromos energiát termelő napelemek. Bár a beruházással az universitas éves villamos energia igényének csak töredékét lehet majd előállítani, a fejlesztéstől a „villanyszámla” 6-8 százalékos csökkenését várják. Szintén pályázati támogatással, 340 millió forintból kezdődik el az SZTE régi biológiai épületének energetikai korszerűsítése.


Lakás és lakópark ajánló

Petneház Társasház

Petneházy utca

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

Bakony-kert

József Attila utca

Gergely Garden

Gergely utca 75.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső