100 milliárdos új városrész Budapesten

Négy évvel ezelőtt kezdődött az évtized legnagyobb telekdobásának számító tranzakció sorozat. A Lágymányosi híd pesti lábától délre található egy kisebb félsziget, rajta a VITUKI toronyépülete és számtalan elaggott ipari létesítmény. Igazi barna övezetről van szó, ami felett eljárt az idő.

A területen a telkeknek tucatnyi kis tulajdonsa volt. Ezeket 2006-tól egymás után felvásárolta a Wing, majd egyesítette azokat. Így létrejött a főváros legnagyobb vízparti saroktelke. Hasonló felvásárolások gyakran történnek az ingatlanpiacon, általában így jutnak kellően nagy területhez a fejlesztők.

A fejlesztő korábbi gyakorlatához hasonlóan nem közölte, hogy mennyiért jutott a telekhez. Nemzetközi ingatlan tanácsadók jelentéseiből kiderül, hogy három-négy évvel ezelőtt a fővárosi ipari ingatlanok ára négyzetméterenként 9-12 ezer forint között mozgott. Ez lehet a támpont, de egyes szakértők szerint valójában nem is ipari telekről van szó, hanem annál értékesebbről, hiszen a Duna két oldalról is határolja, s a kanyar még jobb panorámát kölcsönöz és jó a közlekedési kapcsolatrendszere, a megközelíthetősége. A tényleges vételárat mindezért négyzetméterenként 10-30 ezer forint közé tehetjük – mondta több szakértő is.

„Nem csupán Magyarország, de Európa egyik legjobb adottságú telkéről van szó” – értékelte tegnap a világhírű brit Foster Partners építész iroda vezető tervezője az ingatlant. A cég több magyar és külföldi irodát megelőzve jutott az üzlethez., erre az irodára bízták ugyanis az úgynevezett Master Plan koncepcióterv elkészítését, amit most mutattak be a sajtónak.

A Wing által megvásárolt terület 14,5 hektáros, sok rajta a zöld, de az ipari felhasználás miatt ennek egy része megsemmisülőben van. A fejlesztő egyébként sétányokat és parkokat ígért. Noah Steinberg elnök-vezérigazgató azt mondta, hogy a fejlesztés egésze során kiemelten fontos szempont a környezetvédelem. A koncepció a fenntartható tervezésen és a zöld technológiák alkalmazásán alapul.

A Duna Passage nevet viselő, 100 milliárd forintosra becsült projekt kivitelezését várhatóan 2011-ben kezdik és 2021-ben fejezik be. Addigra több irodaház, lakótornyok, kereskedelmi és kulturális létesítmények, 3000 autó elhelyezésére alkalmas földalatti parkoló, önálló kikötő, játszótér épül.

A kerület többi részétől a Csepeli HÉV választja el a területet. Pár perces sétával elérhető lesz a Nemzeti Színházzal és a Művészetek Palotájával fémjelzett kulturális centrum, mivel átjáró épül a palotához – közölte lapunkkal a projekt vezetője, akit másfél éve igazolt a Wing.

Az elnök-vezérigazgató szerint az első szakaszban egy 16 ezer négyzetméteres irodát építenek. Az egész projekt finanszírozásának tárgyalásai már megkezdődtek, eddig az Eurohypo Bankkal és másik két pénzintézettel tárgyaltak. Az önerő vélhetően a válság előtt szokásos 30 százalék körül lehet majd.

Forrás: Ingatlanmenedzser

Lakás és lakópark ajánló

Tetris Ház

Mezőkövesd út 2

Dunaliget lakópark

Jégmadár utca 2.

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Corner 21

Béke utca 29

KÖVESS MINKET









Lakás kereső