2009-re 50%-os lesz a Corvin Sétány

A Corvin Sétány projekt újabb fontos projekthez érkezett, a lakások és az irodák után elindul ugyanis a Sétány első kereskedelmi fejlesztését is. A Corvin Sétány kereskedelmi fejlesztése két részből tevődik össze, a Corvin Atrium fedett sétáló és bevásárló utcából és egy több ütemben megépülő nyitott részből, amely a Corvin sétány két oldalán húzódik végig.

Mint korábban megírtuk, az Atriumot a Futureal egy forward purchase konstrukcióban értékesítette a francia Klepierre-nek, a vételár és a tranzakció egyéb részleteit azonban a felek nem hozzák nyilvánosságra. Első ütemben a Corvin Atrium üvegtetővel fedett sétáló és bevásárló utca kerül megépítésre, 4 szintjén összesen 34,600 nm bérbe adható területtel. Ebből egy teljes szint étterem és szórakozóhely, továbbá egy 1,200 férőhelyes mélygarázs szolgálja majd ki a látogatókat. A Futureal megállapodást kötött a szomszédban lévő, a budapesti önkormányzat tulajdonában lévő Corvin Mozival, melynek az Atrium alatti mélygarázs megoldhatja a parkolási problémáit. Futó Gábor, a Futureal vezérigazgatója elmondta, hogy korábban készíttettek egy tanulmányt az Ecorys-szal, mely arra a következtetésre jutott, hogy a VII. és a VIII. kerület lakói lakóhelyükön nem tudják elintézni vásárlásaikat, s ezért utazni kényszerülnek. A Futureal erre a retail-hiányra támaszkodva valósítja meg a belvárosi rész legnagyobb kereskedelmi fejlesztését. A további ütemekben a Corvin sétány két oldalán elhelyezkedő földszinti vendéglátó, sport és kereskedelmi egységek kerülnek kialakításra, amelyek összességében a Liszt Ferenc tér háromszorosát kínálják majd. Az 6,200 nm vendéglátó- és üzlethelyiséget, valamint a főváros legnagyobb fitnesz létesítményét és egy 25 méteres uszodát tartalmazó második ütem építése is megkezdődött. A Corvin Atriumot is magába foglaló tömb építése augusztus végén megkezdődött. Ez az épület ad majd helyet a kereskedelmi részlegen túl a Corvin Irodák második ütemének is. A Corvin Atrium-ot, a fedett sétáló és bevásárló utcát övező kereskedelmi és szórakoztató létesítményeket a francia Klépierre cég egy forward sale tranzakció keretében vásárolta meg. A Klépierre Európa egyik legnagyobb kereskedelmi ingatlan cége, amely közel 240 bevásárlóközpontot üzemeltet szerte Európában, ebből 12-t Magyarországon, melyeket korábban a Plaza Centers-től vásárolt meg. A Corvin Atriumot a fejlesztés befejezését követően a Futureal Development Zrt. várhatóan 2009 III. negyedévében adja át az új tulajdonosnak. A Ségécé Hungary, a Klépierre leányvállalata, irányítja a bérbeadást a Futureal Development Zrt. aktív támogatásával. Az üzemeltetés az új tulajdonos, a Klépierre a feladata lesz. A Corvin Sétány projekt 2009 végéig eléri majd az 50%-os készültséget, hiszen a Nagykörút és a Nagytemplom utca közötti mintegy 350 méteres szakasz teljesen kiépül. A Futureal csoport tájékoztatása szerint gyorsított ütemben folytatja a projektet a teljes átadásig, azaz 2012-ig.
Forrás: Portfolio.hu

Lakás és lakópark ajánló

Pápay Park

Pápay István u. 5.

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

Pannónia Ház

Pannónia u. 77-79.

Olimpia Sétány

Erkel Ferenc utca 7

Erkel Residences

Erkel utca 18.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső