- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
A Skanska immáron Magyarországon is GreenBuilding Partner
A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. aktuális irodaprojektjével, a Népliget Centerrel nemrégiben elnyerte az Európai Bizottság GreenBuilding Programjának Partneri címét. A fejlesztő az irodaházban bevezetett környezettudatos és energiahatékony technológiáknak köszönheten részesülhetett a megtisztel elismerésben.
A GreenBuilding, az Európai Bizottság 2005 óta létez, nem lakás célú épületek számára kiírt, önkéntes programja, célja pedig nem más, minthogy az építmények a lehető legnagyobb energiahatékonyságot érjék el, energiafogyasztásuk legalább 25%-al legyen kevesebb a vonatkozó rendeletben elírtnál.
Ennek a követelménynek tett maradéktalanul eleget a Skanska Magyarország Ingatlan
Kft. legutóbbi irodaprojektje, a Népliget Center. Az elismerés alapja, hogy a Skanska
környezettudatos szemléletének köszönheten az épületekkel szemben támasztott
energiahatékony elvárás már a tervezés fázisában is megjelenik, majd a fejlesztéseken keresztül a mködésben nyeri el végs célját.
- Büszkék vagyunk arra, Magyarországon is az elsők között lettünk GreenBuilding
Partnerek. - mondja Andreas Lindelöf, a Skanska magyarországi ügyvezető
igazgatója. - Biztos vagyok abban, hogy a jövő az energiahatékony, környezettudatos
fejlesztéseké. Habár az irodaházak világszerte a legnagyobb energiafogyasztók közé
tartoznak, a bérlők költséget takaríthatnak meg azzal, ha egy csökkentett
energiafogyasztású épületbe költöznek - tette hozzá.
A cég elkötelezettségét jelzi az is, hogy a Skanska Magyarország Ingatlan Kft.
csatlakozott a KÖVET Egyesülethez (www.kovet.hu), melynek célja, hogy a vállalatok
körében lehetvé tegye a fenntartható fejldés és a társadalmi felelsségvállalás terén
szerzett tapasztalatok cseréjét. A KÖVET egyik legnépszerbb programja a Zöld iroda
program, melynek célja az irodai mködés környezeti hatásainak csökkentése, a
dolgozók környezettudatosságának növelése.
A tények tükrében
A Könyves Kálmán körút és a Gyáli út keresztezdésében található bruttó 26,000
négyzetméter bérelhet területtel rendelkez Népliget Center irodaházban a tervezők a
skandináv eleganciát letisztultsággal és praktikummal ötvözték.
Hogy hogyan?
- optimalizált energiafogyasztással
A Népliget Centerben a hűtés-fűtésért felelős fan-coil rendszer magas hűtővíz hőfokkal
dolgozik a kondenzáció elkerülése miatt. (A kondenzáció, mint tudjuk, akár 30%-os
energiaveszteséget is okozhat.) A Quantum hűtőgépek előnyei az akár 25%-os
üzemeltetési költség megtakarítás, a minimális súrlódási veszteség, a minimális zaj- és rezgésszint, illetve a kiemelkedően magas hatásfok. A 4 csöves fan-coil rendszer
elektromos energiafogyasztása bérlőnként mérhető, az irodák hőmérséklete munkaállomásonként variálható. Ezzel a megoldással az építő arra ösztönzi a bérlőket, hogy optimalizálják az energiafogyasztásukat, és csak akkor használják a hűtőberendezéseket, amikor szükséges. Az irodaházban kiépített légtechnikai rendszerek hatásfoka kiemelkedő és időprogrammal szabályozható.
- minden légtechnika-rendszer hővisszanyerővel van ellátva
A Népliget Center átlagos hővisszanyerési hatékonysága 55 százalék. A házak
hőcserélőinek tényleges hatékonysága azonban még ennél is magasabb, hiszen az
irodákban használt levegője fűti a garázsszinteket.
- tömegközlekedés elérhetőségével
A Népliget Center lokációjának kiválasztásában különös hangsúlyt kapott a
tömegközlekedési eszközök elérhetsége. Az irodaház a budai és pesti oldalról is
kiválóan megközelíthető, metróval, busszal és villamossal is.
- minden munkaállomásnál természetes fény
Az épület homlokzata az üvegpalotákkal ellentétben alacsonyabb üvegezettségű (37%),
ezzel is elősegítve az alacsonyabb energiafogyasztást. A Népliget Center ablakai
nyithatóak, az irodákba átlagon felüli mennyiség természetes fény jut be. A tervezésnek
köszönhetően azonban az épületek szélessége nem haladja meg a 17 métert, így
minden munkaállomás természetes fényhez juthat.
- napkollektoros melegvíz-elállítással
A Népliget Center tetején napkollektorokat találunk, ezek biztosítják a melegvíz egy
részét. A napkollektorok által elállított melegvíz mennyisége - a bérli szokásokat
figyelembe véve - megközelítleg az éves fogyasztás 55%-kát fedezik. A nyári és az
átmeneti időszakban teljesen el tudjuk kerülni a melegvíz-tárolók elektromos fűtését.
- energiatakarékos izzókkal, mozgásérzékelkkel, alkonykapcsolóval
Az irodai világítótestek többsége energiatakarékos, T5-ös típusú fénycsővel felszerelt
lámpatest. A második fázisban épülő irodákban és ezzel párhuzamosan az első fázisban is tervezik a bérlői világítási hálózat időprogramba történő integrálását, mellyel a fajlagos energiafogyasztás még tovább csökkenthet. A vizesblokkokban mozgásérzékelők vannak, a lift előtereinek világítása alkonykapcsolóról és időprogramról működik.
- zajcsökkentéssel
A zajcsökkentés érdekében a homlokzati üvegek kiválasztásánál a Skanska arra is
ügyelt, hogy azok fokozottan hangszigeteltek legyenek, illetve, hogy az épület
működéséhez szükséges gépészeti berendezések is hangszigeteltek legyenek.
- olajszűrővel a csatornában
A Népliget Center külső gyűjtőaknáiban egy magyar feltaláló (Bárczy Környezetvédelmi
Kft.) által szabadalmaztatott olajszűrő akadályozza meg az olaj és zsír szennyezdések
bejutását a főcsatorna hálózatba. A szűrő alkalmazásának fontosságát jelzi, hogy évente Budapesten kb. 400 tonna olajjal szennyezett esővíz kerül a csatornába, a
szennyvíztelepekre és a Dunába s, hogy 1 liter olaj 1 millió liter ivóvizet tehet tönkre.
- újrahasznosított szőnyegekkel
Az irodákat olyan szőnyegekkel látják el, amelyek 85%-ban újrahasznosított anyagból
készülnek.
- szelektív hulladékgyűjtőkkel
A Skanska által évente elkészített Skanska Office Index (a 2008-as tanulmány 2009.
januárjában jelent meg) ingatlanpiaci magatartáskutatás rámutatott arra is, hogy a cégek többsége az irodában használt papír mennyiségét igyekszik csökkenteni, illetve egyre többen figyelnek a szelektív hulladékgyűjtésre.
A Skanska ezért külön konténert biztosít bérlőinek a papírhulladék, illetve a műanyag
palackok gyűjtéséhez. A recepció mellett egy szárazelemgyűjtő konténer is helyet kapott.
- ingyenesen kölcsönözhető kerékpárokkal, kerékpártárolókkal.
Az irodaház kerékpárutak közvetlen szomszédságában található. Ezt kihasználva, a
Népliget Center bérlői számára ingyenesen kölcsönözhető kerékpárokat biztosít, így
ösztönözve őket, hogy autó helyet környezetbarát közlekedési eszközt válasszanak,
amikor csak módjukban áll. Kerékpártárolókat, mosdóblokkot és öltözőt helyeztek el a
mélygarázsban.
Csökkenő környezeti beavatkozás a cégek saját mérései alapján:
Szelektív hulladékgyjtés...................................................................51%
Csökken mennyiségben, takarékosan használ papírt.......................12%
Csökken energiafogyasztás..............................................................11%
Rendelkezés a veszélyes anyagok használatáról................................11%
Energia megtakarítás / környezetbarát világítás...................................8%
Energiatakarékos ftés.........................................................................5%
Forrás: Skanska Office Index 2008
- pihenési lehetőség biztosításával
A Népliget Center épületei egy belső kertet fognak közre, ahol a bérlők zöld
környezetben kapcsolódhatnak ki.
A GreenBuilding Partner cím megtisztelő elismerés a Skanska Magyarország Ingatlan
Kft. számára, amely a céget további, jövőbeni kihívásokra ösztönzi, s a tervek
megvalósulása - a versenytársak számára ugyancsak kihívást jelenthet.

Kapcsolódó hírek
- Éjszaka az irodaházban
- 93 százalékos bérbeadottságnak örvend a Green House
- Hivatalosan is megnyílt hazánk legzöldebb irodaháza
- Megnyitotta kapuit hazánk legzöldebb irodaháza
- Colliers Wins PM Tender of Skanska’s Green House
- A Colliers nyerte el a Green House üzemeltetését
- Green House Restaurant to Open in February 2013
- A Green House étterme 2013 februárjában nyílik
- A Green House-ba költözik az Isys-On
- New Isys-On Headquarters in Green House
Előző hír:
Jelentős irodaértékesítés
Jelentős irodaértékesítés
Következő hír:
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?