A Swietelsky újítja föl a Várbazárt

Bár korábban még 6,5 milliárd forintból akarták felújítani a Várbazárt, de végül a 9 milliárdos ajánlatot tevő Swietelskyvel kötöttek szerződést.

Aláírták a Várkert Bazár fejlesztésére, valamint a budai Vár és környéke közlekedésfejlesztésére kiírt közbeszerzési pályázat kivitelezői szerződését csütörtökön. A három pályázó közül a nettó csaknem 9 milliárdos ajánlatot adó Swietelsky-WHB konzorcium szerződhetett a Várgondnokság Nonprofit Kft.-vel és az I. kerületi önkormányzattal.



A beruházás keretében a tervek szerint 2014 tavaszára megújulhat a Várkert Bazár, alatta mélygarázs létesül, és mellőle mozgólépcső is vezet majd fel a várba. Emellett hajókikötő épül a Várkert Bazárnál, ahol villamosmegállót is létesítenek. A Várbazár felújítása után a létesítmény új szolgáltatásainak köszönhetően évi 250 ezer látogatóra számítanak a projektgazdák. A nyáron még arról volt szó, hogy 6,5 milliárd forintból újítják föl a Várbazárt. A Világörökség részét képező komplexum 1996 óta a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének egyike.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Sasad Liget V-VI. ütem

Beregszász út 6/b

Westfalia

Lőportár utca 1.

Terrace Residence by Cordia

Medvetalp utca 5.

Ha11er

Haller utca 11.

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Park Város Lakópark

Fűtőház utca 1-27.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső