Árbevételben és EBITDA-ban is erősített az ALTEO

Dinamikus növekedést produkált az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. 2013 első kilenc hónapjában is, úgy árbevétel, mint EBITDA szempontjából. A megújuló alapú villamosenergia-termelésre és áramértékesítésre fókuszáló, tőzsdén jegyzett társaság konszolidált szinten 4,5 milliárd forintos árbevételt ért el az idei év első három negyedévében, EBITDA-szintű eredménye pedig 524 millió forintra rúgott.

Az ALTEO Csoport a jelenlegi nehezebb iparági környezetben is dinamikus növekedést produkált az idei év első három negyedévében: a csoport konszolidált árbevétele 4,5 milliárd forint körül volt, ami 15,1 százalékos növekedést jelent 2012 hasonló időszakához képest. A csoport EBITDA-szintű eredménye pedig 524 millió forintot tett ki. Ez 70,8 százalékkal több, mint a tavalyi érték.

„A siker záloga az a stabil jövedelemtermelő képességgel rendelkező, hatékonyan üzemeltetett energetikai portfólió, amely elsősorban a megújuló energiaforrások kiaknázására épül. Ezt egészíti ki a vállalat villamosenergia-értékesítő üzletága, amely már most rendelkezik az idei évit több mint 25 százalékkal meghaladó fogyasztói szerződésállománnyal” – kommentálta a számokat ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója. A cégcsoport továbbra is főként a kkv-szektorra koncentrálja kereskedelmi tevékenységét.

2013 első három negyedévében az ALTEO Csoport árbevétele megközelítette a 4,5 milliárd forintot, amely az előző év azonos időszakához képest 15 százalék feletti növekedést jelent. Az árbevételnek a tevékenységek közötti megoszlása azonban lényegesen eltér, főként a szélerőművek csoportba kerülése, valamint a győri és soproni erőművek villamosenergia-termelésének külső fél felé történő értékesítése miatt. Ennek köszönhető, hogy az energiatermelés részesedése jelentősen (7 százalékról 24 százalékra) megnőtt a tavalyi részarányhoz képest, amikor a villamosenergia-kereskedelmi árbevétel arány&aacu te;t n&o uml;velve csoporton belül értékesítették az áramot. Ennek köszönhetően 2013-ban az energiakereskedelem részaránya csökkent az árbevételben.

A közvetlen ráfordítások összege az árbevétel növekedési ütemével szinte teljesen megegyező mértékben emelkedett, így a Csoport bruttó eredménye is 15%-ot meghaladó mértékben nőtt. A közvetlen ráfordításokon belül a legnagyobb aránnyal a tüzelőanyagok költsége jellemezhető (45 százalék), ezt követi a továbbértékesítési céllal beszerzett villamos energia 35 százalékos aránya.

A közvetett ráfordításokon belül ugyanakkor a Csoport további hatékonyságjavulást ért el, az adminisztratív ráfordításokat sikerült 3,5%-kal csökkenteni a tavalyi év első három negyedévének adatához képest. A megtett költségcsökkentési, takarékossági lépéseknek, továbbá annak köszönhetően, hogy az energiatermelésen belül jelentősen nőtt a magasabb EBITDA fedezeti hányadú szélenergia termelés, a Csoport konszolidált EBITDA-ja 70,8%-kal magasabb értéket mutat, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A jelentősen javuló EBITDA szintű eredmény ellenére a csoport az adózás előtti eredmény szintjén veszteséget mutatott ki, ami elsődlegesen tényleges pénzkiadást nem jelentő költségekre vezethető vissza. Ezek közül az aktív befektetési tevékenység eredményeként jelentősen emelkedő amortizáció mellett elsődlegesen a pénzügyi eredményben jelentkező, a devizában felvett hitelekkel kapcsolatban elkönyvelt, ugyanakkor pénzben nem realizált árfolyamveszteség emelendő ki. A Csoport hosszú lejáratú hitelállományán belül kedvezőtlenül érintette a devizában nyilvántartott hitelek értékét a forint-euró árfolyam változása – a tavalyi &eacut e;v v&ea cute;gi 291,3-as HUF/EUR árfolyamról szeptember végén ezeket 298,5 HUF/EUR árfolyamra kellett értékelni. Ez az aktuális időszakban 73 millió forint, pénzben nem realizált átértékelési veszteséget okozott; míg egy évvel ezelőtt ezen a soron 131 millió forintos, ugyancsak pénzben nem realizált átértékelési nyereség szerepelt Az erőteljes befektetési tevékenység miatt növekvő beruházási projekthitel állomány ellenére a kamatkiadások összességében nem emelkedtek számottevően a megelőző időszaki értékhez képest, elsősorban az irányadó kamatok kedvező változásának köszönhetően.

Az ALTEO a jövőben is dinamikus növekedést tervez. „A társaság eddig is jelentős mértékben, de körültekintően bővítette megújuló alapú portfólióját. Ezt a növekedést kívánjuk továbbvinni a jövőben is, ehhez keressük a jó megtérülést biztosító, stabil projekteket. Ennek része volt a törökszentmiklósi szélerőmű megvásárlása, illetve a kecskeméti napelemes fejlesztés elindítása is, amellyel az időjárásfüggő megújulóenergia-termelés másik nagy területére is beléptünk” – foglalta össze az elmúlt kilenc hónap történéseit Ifj. Chikán Attila.

A vállalatcsoport stratégiai céljait kiemelve a vezérigazgató elmondta: stratégiai céljuk, hogy energetikai befektetőként mind az energiatermelés, mind az energiakereskedelem területén diverzifikált portfóliót építsenek ki. „A villamosenergia-kereskedelem továbbra is az ALTEO tevékenységi körének fontos eleme, amelyben még a fokozódó piaci verseny mellett is számos kiaknázható piaci lehetőség rejlik, ezért számítunk a jövő évben a megszokottnál nagyobb mértékű növekedésre ennek az üzletágnak a tekintetében” – mutatott rá az energiakereskedelemben rejlő középtávú lehetőségekre.

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Csalogány 43

Csalogány utca 43

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

Herbal Residence

Gyógyfű utca 25

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

Kartács Park

Kartács utca

Benczur 11

Benczúr utca 11

KÖVESS MINKET









Lakás kereső