
- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
Az év üzemeltetője lett a Strabag
A szakmai zsűri a díj átadásánál kiemelte, hogy döntési tényezőkként a transzparencia, a szolgáltatásaink komplexitása, a zöld üzemeltetés területén elért eredményeink (BREEAM In Use minősítés), valamint a folyamatos növekedésünk és szakmai fejlődésünk játszottak szerepet.
A STRABAG PFS büszke arra, hogy a végső eredményt nagymértékben meghatározó (a közönségszavazás és az üzemeltetőknek küldött saját értékelésű kérdőív mellett) ügyfél-elégedettségi kérdőív visszaigazolta legfőbb céljának elérését, a kiemelkedő ügyfélközpontúságot. „Ezúton szeretnénk megköszönni a cégünkbe vetett bizalmát. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy maradéktalanul megfeleljünk ügyfeleink elvárásainak - mondta Vágó László vezérigazgató.
Interjú Vágó Lászlóval, a Strabag PFS vezérigazgatójával
– Ön szerint a Strabag PFS-t mely jellemzői, kvalitásai helyezték ezúttal a versenytársai fölé, vagyis melyek a vállalat erősségei?
– Elsősorban az ügyfélközpontúságunkat emelném ki, melynek szellemében – hatékony vállalatirányítási rendszerünknek és saját fejlesztésű online üzemeltetési szoftverünknek köszönhetően – valamennyi ügyfelünknek (a milliárdos nagyságrendű megbízástól a tízmilliósig) ugyanazt a törődést és szolgáltatási minőséget biztosítjuk. Másodsorban egyedülálló komplexitásunkat nevezném meg, hiszen a klasszikus műszaki- és infrastrukturális szolgáltatások mellett cégünk saját teljesítésében többek között Property Management, energiamenedzsment, beruházás- és projektmenedzsment, valamint környezetvédelmi szolgáltatásokat is nyújt. Fontosnak tartom még kiemelni azt az évtizedes gyakorlati tapasztalatot, amely több mint 40 ügyfél (bevásárlóközponttól kezdve a banki irodaházakon keresztül a filmstúdióig) 12 MRD Ft-os forgalmában nyilvánul meg.
FM és piaci újdonságnak a Környezettudatosság és a Társadalmi Felelősségvállalás szerinti működést és cselekvést emelném ki. A Környezettudatosság szellemiségében Magyarországon elsőként BREEAM IN USE rendszer szerint minősíttettük napi üzemeltetésünket, valamint folyamatosan dolgozunk vállalatunk ökológiai lábnyomának csökkentésén. Társadalmi Felelősségvállalásunkat a Bátor Tábor és Gyermek Étkeztetési Alapítványok, valamint a Heim Pál Kórház támogatásában juttatjuk kifejezésre.
– Ön szerint merre tendál a property management-piac Magyarországon? Miféle újdonságokkal kell "kirukkolnia" manapság egy PM-cégnek, hogy sikeres legyen?
– A Property Management piac kezd éretté válni immár Magyarországon is, ennek megfelelően a piac telített, és még mindig számítunk új belépőkre. Ügyfeleink nem csupán a megbízóink, hanem a bérlők is, mindkét oldalról egyre tudatosabb hozzáállással és elvárásokkal. Kiemelt feladatunknak tekintjük a bérlői elégedettség fenntartását, a kintlévőségek minimális szinten tartását, valamint az egyre komplexebb és speciálisabb igények teljesítését.
– Hogyan ítéli meg az Év Irodája versenyt, mennyire tartja fontosnak ezt a díjat?
– Nagy megtiszteltetés az FM szakma számára, hogy a háttérben és ha megfelelően dolgozik, akkor láthatatlan szolgáltató és szolgáltatói szektor most végre az ingatlanszakma színpadára léphetett. Nagy öröm és büszkeség cégünk számára, hogy ezen díj létrehozásának legelső évében, a legjobb üzemeltető cégekkel versenyezve, a sokrétű és kompetens szaktudással bíró független zsűri objektív pontozási rendszere alapján bennünket találtak méltónak, az Év Üzemeltető Cége díj elnyerésére.
- A kézben tartott ingatlanüzemeltetés
- Strabag Pfs a környezettudatos üzemeltető
- Strabag a környezettudatos üzemeltető
- Property Management, ahogy a STRABAG Property and Facility Services Zrt. szolgáltatja
- Energia-hatékony ingatlanüzemeltetési szolgáltatások
- STRABAG PFS: Energia-hatékony ingatlanüzemeltetési szolgáltatások
- A különbség a gondolkodásban rejlik
Júliustól újabb rezsicsökkentés
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?