Befejezték az Árkád felújítását

A fél éve átadott budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont után 12 millió euró beruházással befejeződött az Árkád 1 felújítása - jelentette be Gyalay-Korpos Gyula, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója.

A 2011 októberében kezdődött bővítés, illetve a felújítás - az Árkád 2 telkével együtt - 80 millió euróba került. Ebből az építés 45 millió eurót tett ki - ismertette az adatokat az ügyvezető igazgató.

 

Jelenleg a 68 ezer négyzetméter bérbe adható terület 95 százaléka talált bérlőre - válaszolta Turi Tamás, az ECE bérbeadási igazgatója. A felújítás után emelkedett a bérleti díj, de annak aktuális nagyságát nem közölte az igazgató.

 

Az ECE a német Otto család, valamint a DWS alap tulajdonában van, és 17 országban 190 bevásárlóközpontot üzemeltet. A 6 millió négyzetméternyi területen az éves forgalma 21 milliárd euró.

 

Magyarországon a főváros mellett Győrben, Pécsen, Szegeden és Debrecenben épített az ECE - szintén Árkád néven - bevásárlóközpontot.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Waterfront City

Óbuda_Óváros

Forest Hill

Pusztakúti út 10

Corner 21

Béke utca 29

Foldana Family

Szent László út 47

Frangipani24

Frangepán utca 24.

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső