Befektetési alapok halála 2010-ből

A válság óta egyre kevesebb alap volt kénytelen beszüntetni teljesítményét, így idén "már csak" 1400 befektetési alap húzta le a rolót. Az alapok bukásához javarészt a hibás befektetési politika, a drága működés, vagy a menedzserek pocsék irányítása járult hozzá, de előfordult, hogy éppen a sikeres menedzser távozása miatt döntöttek az alap megszüntetése mellett. Itt van hát néhány példa az idei sikeres bukásokra.

Idén jóval kevesebb befektetési alapot kellett valamilyen oknál fogva megszüntetni, vagy beolvasztani egy másik alapba mint tavaly, de idén összesen így is 1400 alap húzhatta le a rolót az Egyesült Államokban. Ezek nagy része gyorsan feledésbe merült, vesztüket pedig a hibás befektetési politika, vagy például a közkedvelt portfólió menedzser távozása okozta. Néhány példa az idén bebukott alapokra:

Az idén kénytelen volt tevékenységét megszüntetni az 1998-ban induló StockCar Stocks, amely a NASCAR versenyek népszerűség-robbanásából kívánt profitálni, azonban az alapban tartott részvényeknek semmi közük nem volt a versenyhez, csupán a hirdetésekhez. Az alap összességében úgy teljesített, mint a többi nagy kapitalizációjú vállalatokat kereső részvényalap, azzal a különbséggel, hogy rendkívül drágán működött, az alap működésére ugyanis évi 3,6 százalék ment el.

 

A teljes cikk itt olvasható

Forrás: Portfolio.hu

Lakás és lakópark ajánló

Kartács Park

Kartács utca

Völgy Liget

Völgy utca 10.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

Olimpia Sétány

Erkel Ferenc utca 7

Gergely Garden

Gergely utca 75.

Citizen Park

Jász utca 34-42.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső