Demján: 300 milliárdot bukott az állam a plázastop miatt

Az egyébként is nehéz helyzetben lévő magyar építőipar zsebéből évi 200-300 milliárd forintot húz ki azzal, hogy ennyi értékű beruházást lehetetlenít el – ez a véleménye Demján Sándornak a plázastop-törvényről, amely a 300 négyzetméteresnél nagyobb áruházak építésének engedélyezését Matolcsy György kezébe adja.

Demján a Népszabadság tudósítása szerint azt mondta a TriGranit egy keddi rendezvényén, hogy ez egy „buta törvény”, amely azt is eredményezi, hogy a költségvetés elesik 100-150 milliárd forintnyi adóbevételtől (a nagyvállalkozó plázastoppal kapcsolatos véleményét az MTI tudósítása egy mondatba foglalta össze: „a kereskedelmi létesítmények fejlesztésének korlátozása, a plázastop hibás döntés volt, ez visszaveti magyarországi terveiket, és külföldön, például Poznanban  valósítanak meg beruházásokat”.

Ha majd egyszer feloldják ezt a törvényt, akkor Magyarországon is épít a TriGranit újabb kereskedelmi létesítményt (a társaság évek óta tervezi a WestEnd bevásárlóközpont folytatásaként, a Ferdinánd híd északi loldalán a WestEnd II-t). Amíg azonban hatályos a törvény, addig ilyen jellegű beruházást a régió többi országában valósítanak meg, ilyen a ljubljanai és poznani fejlesztés, írja a Népszabadság.

Demján Sándor arról is beszélt: kiszámítható volt, hogy Magyarország kénytelen lesz újra az IMF-hez fordulni. Mint mondta: növekedés nélkül az ország nem képes megbirkózni ekkora adósságteherrel, márpedig azt már a Széll Kálmán Terv tavaszi bejelentésekor tudni lehetett, hogy a program nem szolgálja a gazdaság bővülését – írja a Népszabadság. Az MTI erről nem számolt be, arról igen: Demján emlékeztetett arra, hogy 2003-ban 1 dollárért ajánlották fel a területet kongresszusi központ építésére, de ezzel az ajánlattal az akkori kormány nem élt.

A sajtótájékoztatón bejelentették: a TriGranit 45 milliárd forintért eladta a Millennium Városközpontban található négy irodaház 74 százalékot kitevő tulajdonrészét a Heitman European Property Partners IV (Hepp IV) amerikai befektetői csoportnak. A vételárat további fejlesztésekbe forgatják. Szerinte a befektetők a prosperáló vállalatok felé fordulnak és nem az állami lehetőségekre koncentrálnak. Az orosz és a kínai piaccal kapcsolatban Demján Sándor elmondta: a moszkvai projektről lemondtak, a Gazprom céggel meglévő vegyes vállalatuk jól működik, Szentpéterváron pedig újratárgyalják a beruházásukat. Kínában felkérést kaptak több városban is városrendezésre.

Forrás: Népszabadság Online

Lakás és lakópark ajánló

Marina Life

Mura utca 2.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Pápay Park

Pápay István u. 5.

Lelle Resort

Honvéd utca

Smart13

Szabolcs utca 24

KÖVESS MINKET









Lakás kereső