Díjazott ötletpályázatok: melyik lesz az új nemzeti sportaréna?

Lezárult az új nemzeti labdarúgó aréna megvalósításának első állomását képező ötletpályázat: a Puskás Ferenc Stadion környezetének rekonstrukciójára 23 pályamű érkezett, ebből hármat díjazott a bíráló bizottság,további hét pályaművet pedig a Nemzeti Sportközpontok számára megvételre érdemesnek talált.

Több, további felhasználásra alkalmas javaslatot tartalmaznak a városépítészeti ötletpályázatra beadott alkotások, de komplex megoldás nem érkezett. Az ötletek részletes feldolgozása után, kora ősszel indulhat az építészeti tervpályázat.

A városépítészeti ötletpályázat lebonyolítását az építész szakma javasolta, azért, hogy a későbbi tervpályázatot már ezen ötletek felhasználásával lehessen kiírni. Összesen 23 pályamű érkezett a megadott határidőre.

Az ötletpályázaton induló tervezőknek nemcsak a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukcióját, hanem valójában egy egész városrészt – a Keleti pályaudvar, Stefánia út, Dózsa György út és Puskás Ferenc Stadion metróállomás közötti területet – kellett „megálmodniuk” úgy, hogy a 2016-ra felépülő nemzeti labdarúgó-stadion városépítészeti és közlekedési szempontból is tökéletes helyre kerüljön.

A bírálóbizottság több héten keresztül elemezte és értékelte a beérkezett pályaműveket. A bizottsági tagok 3 pályázatot díjaztak, további 7 művet a beruházást lebonyolító Nemzeti Sportközpontok számára megvételre érdemesnek találtak. Ezekben a pályaművekben olyan, további felhasználásra alkalmas ötletek jelentek meg, amelyek bekerülhetnek a tervpályázat kiírásába. A pályaműveket és a cikk további részét megtekintheti itt!

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

Smart13

Szabolcs utca 24

Bauer Residence

Bauer Sándor u. 3.

Duna Terasz Premium

Úszódaru utca 14.

Forest Hill

Pusztakúti út 10

KÖVESS MINKET









Lakás kereső