Eladó a SZOT üdülő

A javuló ingatlanpiaci kilátásokra hivatkozva értékesíti a CIB Csoport Budapest egyik leglátványosabb ingatlanát, a Vérhalom utcai épületet, amely1971-1980 között SZOT üdülőként működött. Az értékesítésért a Cushman & Wakefield tanácsadó cég felel.

SZOT üdülőAz évtizedek óta üresen álló épület több éve nyílászárók és burkolatok nélkül dacol az elemekkel. A hétemeletes rózsadombi épület hasznosítására az évek során több próbálkozás is volt, korábbi tulajdonosai egyebek között lakóházzá, szállodává fejlesztették volna, akár az ingatlan méretének jelentős növelésével.

 

 

A CIB Csoport közleményében az áll, hogy reális áron, minden résztvevő fél megelégedésére szeretnék a tranzakciót lebonyolítani, ezzel remélhetőleg megnyílik az út a valóban különleges adottságokkal rendelkező, a főváros ingatlanpiaci szempontból egyik legnagyobb értékű területén fekvő és jelentős méretű ingatlan megfelelő hasznosítására. A jelenleg  31 777 négyzetméteres épület, egy 22 780 négyzetméteres, egyedülálló panorámával rendelkező telken áll.

 

„A volt SZOT szállót minden budapesti lakos ismeri. Mindannyiunk közös érdeke, hogy ez a városképet meghatározó ingatlan végre méltó módon illeszkedjen a rózsadombi panorámába. Biztosak vagyunk abban, hogy az ingatlan a C&W szakértelmének köszönhetően hamar megtalálja új tulajdonosát, és ismét a II. kerület - és az egész főváros - ékköve lehet” – mondta Michael Clark, a CIB Csoport vezérigazgató-helyettese. A Cushman tanácsadói szeptember 15.-ig várják az érdeklődők jelentkezését.

Forrás: CIB Csoport

Lakás és lakópark ajánló

Elite Park

Barázda utca

Divinus lakópark

Röppentyű utca 32-34

Corvin Sarok Residence

Kisfaludy utca 23.

Szent Anna Udvar 2. ütem

Mécs László utca

Terrace Residence by Cordia

Medvetalp utca 5.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

KÖVESS MINKET









Lakás kereső