Garantált a dugó! - hídat újítanak fel Budapesten

Közbeszerzési eljárást írt ki a Budapesti Közlekedési Központ a Keleti pályaudvar bejárati vágányai feletti felüljáró újjáépítéséhez. A hídon halad át a Kerepesi út forgalma, a rekonstrukció ezért is komoly kihívás. A munkát várhatóan nyáron kezdik – közölte a BKK..

A híd elődjét a Keleti pályaudvarra vezető vágányok felett több ütemben építettek meg 1925-ben, 1970-ig a gödöllői HÉV szerelvényei jártak rajta. A második világháborúban felrobbantott hídrész helyére épített szerkezeten a közúti forgalmat vezették át a Hungária körút felé vezető, déli oldalon. A 2-es metró első szakaszának megnyitásával megszüntették a HÉV-et az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, a vágányok helyére 1973-ra utat építettek.



A híd a százlábú becenevet a vasutasoktól kapta, mert az északi pályaszerkezetet masszív pillérek helyett több karcsú oszlop tartja. Mára mindkét, egyenként 40 tonnás teherbírású hídszerkezet elavult, rendszeresen átáznak, nem egyszer kisebb híddarabok potyognak a sínekre, ami állandó veszélyt jelent a vonatokra.

 

Egy új, nagyobb nyílású és korszerű hidat építenek a régi helyett, két ütemben. Az elsőben a Keleti pályaudvar felé tartó oldalt, a másodikban a Hungária körút felé haladót építik újjá.

 

Az építési sorrend megválasztásában döntő szempont volt, hogy a híd déli oldala szélesebb, ezért az építése ideje alatt három forgalmi sávon lehet fenntartani a Kerepesi út forgalmát.

 

Az új, északi hídszerkezet szélesebb lesz, így azon három forgalmi sáv lesz majd. A déli oldalon kétirányú kerékpárutat építenek.

 

Az ideiglenes forgalomkorlátozásokról az ígéretek szerint folyamatosan hírt ad majd a BKK.

 

A munkát a tervek szerint 2013 nyarán kezdik, az ehhez szükséges pénzt a fővárosi önkormányzat 2013-as költségvetéséből biztosítják.

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Smart13

Szabolcs utca 24

Herbal Residence

Gyógyfű utca 25

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Corner 21

Béke utca 29

Ha11er

Haller utca 11.

Duna Terasz Premium

Úszódaru utca 14.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső