Hitelből jön az elektronikus jegyrendszer Budapesten

Jóváhagyta keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítását részben finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötendő hitelszerződést.

A zárt ülésen az MTI információi szerint arról tárgyaltak, hogy a hitelintézet - július 26-i döntése értelmében - 54,5 millió euró (16,35 milliárd forint) kölcsönt ad a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK). Ennek folyósítása legalább 75 százalékban forintban történik, futamideje 8 év, a kamatfelár 2,7 és 3,3 százalék között változik. A hitel visszafizetése félévenként esedékes, legkésőbb 2021. június 30-ig.

 

A kölcsönszerződés mellett egy önkormányzati támogatási szerződést is meg kell kötni az EBRD gyakorlatának megfelelően az önkormányzat, a BKK és a bank között. Ennek célja, hogy kötelezettségvállalást kapjon a bank a fővárosi önkormányzattól.

 

Az elektronikus jegyrendszer kiépítésére beérkezett pályázatok elbírálása után a szállítói szerződést várhatóan 2013 decemberében, vagy 2014 év elején írhatják alá a nyertes pályázóval.

 

Első lépésként 2014-ben a BKK mostani papírjegyeit elektronikus kártyákra cserélik, 2015-től pedig eltűnnek a jegylyukasztók és a teljes papíralapú jegyrendszer is megszűnik.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

My City Residence

Hunor utca

Szent Anna Udvar 2. ütem

Mécs László utca

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Corvin Sarok Residence

Kisfaludy utca 23.

Waterfront City

Óbuda_Óváros

Gergely Garden

Gergely utca 75.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső