Ismét bevásárolt a Klépierre

Nem bízza a véletlenre és a piaci hullámzásra a Corvin Sétány kiskereskedelmi területeinek sorsát a fejlesztő Futureal Development Zrt. Stratégiai partnert talált a francia Klépierre vállalatban, utóbbi ismeretlen összegért és hozamígérettel jó előre megvásárolta a sétány Corvin Atrium névre keresztelt, több mint 34 ezer négyzetméternyi üzlethelyiséget magában foglaló ingatlanát.

Magyarországon kivételes módon ezzel már a fejlesztés szakaszában szoros együttműködés kezdődhet a későbbi tulajdonos-üzemeltető és a fejlesztő között. A bérbeadást például már a franciák irányítják (leányvállalatukon, a Ségécé Hungaryn keresztül) a Futureal aktív részvételével, kihasználva azt a tényt, hogy jelenleg 240 kereskedelmi központot üzemeltetnek Európában. Értesüléseink szerint - részben a francia kapcsolat segítségével - intenzív tárgyalásokat kezdtek a legtöbb nagy európai áruházlánccal. Lesznek azonban olyan jelentős bérlők is, amelyek még a legújabb magyarországi plázákban sem írtak alá, de itt várhatóan megjelennek, vagyis 2009 második felében, amikorra elkészül a Corvin Atrium, megnyithatják első egységeiket. A Corvin Atriumot is magában foglaló tömb mélyépítési munkáit a napokban már megkezdte a kivitelező Strabag. Ez az épület ad majd helyet a kereskedelmi részlegen túl a Corvin irodák második, 24 000 négyzetméteres ütemének is. A Futureal Development Zrt. három év előkészítő munka után - a lakás- és irodaprogram mellett - elindította a belváros legnagyobb kereskedelmi fejlesztését is. A Corvin Sétányon közel 60 ezer négyzetméteren kereskedelmi, vendéglátó-, sport- és szabadidő-létesítmények épülnek, amelyek összességében a Westendet meghaladó választékot kínálnak majd. A Corvin Sétány kereskedelmi fejlesztése két részből tevődik össze: a Corvin Atrium fedett sétáló- és bevásárlóutcából, valamint egy több ütemben megépülő nyitott részből, amely a sétány két oldalán húzódik majd végig. Az első szakaszban a Corvin Atrium üvegtetővel fedett sétáló- és bevásárlóutcáját alakítják ki. Egy teljes szint étterem és szórakozóhely lesz, ezenkívül 1200 férőhelyes mélygarázs szolgálja majd ki a látogatókat. A további ütemekben a sétány két oldalán elhelyezkedő földszinti vendéglátó-, sport- és kereskedelmi egységek épülnek meg, azok összességében a Liszt Ferenc tér háromszorosát teszik majd ki. A 6200 négyzetméter vendéglátó- és üzlethelyiséget, valamint a főváros legnagyobb fitneszlétesítményét és egy 25 méteres uszodát tartalmazó második ütem építése is megkezdődött. Ez még 800 négyzetméterrel bővülhet, ha sikerül megállapodni a bowlingközpont üzemeltetőjével. A francia társaság képviselője szerint a tranzakció jól illik abba a törekvésükbe, hogy gyorsan növeljék a portfóliójukban lévő kiskereskedelmi ingatlanok arányát. Meglátása szerint ezzel erősíthetik befektetői és üzemeltetői pozícióikat a térségben. Nem véletlen a Klépierre választása, hiszen a Corvin Sétány projekt a kereskedelmi fejlesztésen túl Kelet-Európa legnagyobb városrehabilitációs programja. A beruházás 2800 lakást, 150 000 négyzetméter irodát és egy egyedülálló k+f központot is magában foglal, létrehozva egy mozgalmas, új belvárost Budapest szívében. Az itt élők és dolgozók kényelmét a terület kitűnő tömegközlekedése, jó közérzetét pedig a különleges kialakítású városi köztér is szolgálja - 10 ezer négyzetméteren. Tatár Tibor fejlesztési igazgató a kérdésre válaszolva közölte: olyan nagy az érdeklődés a lakások iránt, hogy a tervezett hotelt is kiszorították a sokéves projekt első üteméből. Mostani becslése szerint néhány év múlva a sétány SOTE felőli végénél, közel a Klinikák metrómegállóhoz szó lehet egy négycsillagos szállodáról, de erről később döntenek.
Forrás: Világgazdaság online

Lakás és lakópark ajánló

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Ha11er

Haller utca 11.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

Pápay Park

Pápay István u. 5.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső