Káoszt okozhat a vagyonadó?

Adminisztratív káosz alakulhat ki, ha a kormány a jelenlegi tervek szerint vezeti be a vagyonadót. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint, ha valóban 30 millió forint lesz az adóköteles vagyon határa, akkor alig jön be belőle pénz, miközben óriási összegeket emésztene fel a beszedéshez szükséges infrastruktúra - tudósít az InfoRádió.

Ha nem hoz sok bevételt, de sok problémát okoz, akkor kár belekezdeni - mondta a vagyonadóról Bod Péter Ákos közgazdász. A korábbi jegybankelnök az InfoRádióval azt közölte: ha valóban 30 millió forint lesz az adóköteles vagyon határa, akkor tízmilliárdok folynak be a költségvetésbe, miközben az adminisztratív kiadás magas lenne.

A közgazdász attól tart, hogy a vagyonadó bevezetése ellenállásba fog ütközni és jogvitákhoz vezet. Adminisztratív káosz alakulhat ki, ami elriasztja a későbbi kormányokat ennek az adónemnek a bevezetésétől - emelte ki Bod Péter Ákos, aki azzal egyetért, hogy a vagyont adóztassák meg, de szerinte ezt az adót össze kellene kötni az önkormányzatok pénzügyi szabályozásával. Ha valaki komolyan gondolja, hogy az élő munka helyett a vagyont terheli adóval, ahhoz megfelelő előkészítés és egy választás során politikai felhatalmazás kell - emelte ki a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
Forrás: Portfolio.hu

Lakás és lakópark ajánló

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Völgy Liget

Völgy utca 10.

Unipark46

Hajdú utca 46

Rupphegyi Liget

Barackmag utca

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső