Két és fél milliárdból újul meg Szekszárd

Két és fél milliárd forintos, nagyrészt európai uniós beruházással 2014 márciusára újul meg Szekszárd belvárosa - jelentette be a város polgármestere hétfőn Szekszárdon.

Horváth István (Fidesz-KDNP) a projekt nyitó rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón közölte: ez év júniusában készül el a város történelmi főterének ősszel elkezdett rekonstrukciója, és ekkor kezdik meg az új piactér kialakítását.


A kiemelt beruházáshoz 1,7 milliárd forint uniós támogatás mellé 300 millió forintos önerő-kiegészítést nyújt a kormány, ezzel biztonságosan befejezhető a projekt - tette hozzá.
n - mondta Horváth István.

 

Az átalakítással a Béla király téren megszűnnek a parkolók, a vármegyeháza kertjét megnyitják a tér felé, és felújítják a tér sétányait. A belvárosban forgalomkorlátozással járó rekonstrukció jelenleg a közműépítés szakaszában tart, márciusban fejeződik be.


Az új, fedett piacteret költségcsökkentés és statikai problémák miatt áttervezték. A város vezetőjének ismertetése szerint a legfontosabb változás, hogy az új komplexumban, amelynek kereskedelmi, közösségi és kulturális szerepet szánnak, nem készül el a 400 millió forintos többletköltséget jelentő mélygarázs.



A polgármester kitért arra: 2013. májusban a kivitelezők várhatóan átadják a 2,2 milliárd forintos Agora-projekt keretében újjáépülő Babits Mihály Művelődési Házat és a Művészetek Házát is.


A szekszárdi vármegyeháza már befejeződött, 850 millió forintos felújításával együtt 2014-ig 5,5 milliárd forintot fordítanak városfejlesztésre Szekszárdon - mondta Horváth István.

 

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Somfa Liget

Makk utca 3.

Benczur 11

Benczúr utca 11

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Lelle Resort

Honvéd utca

Völgy Liget

Völgy utca 10.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső