Kimutatták: nőttek az átlagbérek

Az idén az első négy hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219.400 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 230.500 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 195.600 forint volt. A bruttó keresetek 3,9 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén 2,3 százalékkal csökkentek, amit a közfoglalkoztatás súlyának növekedése okozott.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január-áprilisban átlagosan 5,8 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8,3 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók alapilletménye - a közfoglalkoztatottak bére nélkül számítva - 3,4 százalékkal emelkedett. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be, a 2012. évi garantált bérminimum változása miatt.
Áprilisban a havi nettó átlagkereset 0,2 százalékkal csökkent, 142.211 forint volt. A havi bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest 2,5 százalékkal nőtt 219.955 forintra. A rendszeres keresetek a versenyszférában 7,6 százalékkal nőttek, a költségvetési szektorban 2,5 százalékkal csökkentek.
A KSH közlése szerint január-áprilisban a legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (470.100 forint), ezt az információ és kommunikáció (420.200 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (383.900 forint).
A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (139.400 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (148.000 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (156.800 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Az idén január-áprilisban a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 57 százaléka átlagosan havi 10.500 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél alkalmazásban állók is részesülhetnek kompenzációban, így a nonprofit szervezeteknél a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 8,3 százaléka, 10.300 forintot kapott ezen a címen.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 141.900 forint volt, 1,1 százalékkal magasabb az előző évinél. A fizikai foglalkozásúaké 98.900, a szellemi foglalkozásúaké 186.400 forintot tett ki.
A nemzetgazdasági szintű 230.100 forintos, átlagos havi munkajövedelem 2,9 százalékkal haladta meg a 2011. január-áprilisi értéket. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,6 százalék volt.
A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 806 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, amely 26,6 ezer fővel alacsonyabb, mint 2011. január-áprilisban.
A költségvetési szférában 729 ezren dolgoztak (8,8 ezer fővel többen, mint egy évvel ezelőtt), közülük átlagosan 65 ezren közfoglalkoztatás keretében.
A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012 első négy hónapjában több mint négy és félszeresére nőtt, átlagosan 51,5 ezer fő volt. A közfoglalkoztatottak létszáma áprilisban túllépte a 100 ezer főt, az egy évvel korábbi 64 ezerrel szemben. A teljes munkaidőben dolgozó közfoglalkoztatottak száma 83 ezerre nőtt az egy évvel korábbi 15 ezerről, de átlagkeresetük csaknem 10 százalékkal kisebb volt.
A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 104 ezer fő állt alkalmazásban.
Összességében a nemzetgazdaságban - az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a közfoglalkoztatottakkal együtt 2,639 millió fő állt alkalmazásban, ami 15,5 ezer fővel maradt el az előző év azonos időszakától - közölte a KSH.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Duna Terasz Premium

Úszódaru utca 14.

Forest Hill

Pusztakúti út 10

Unipark Buda

Bartók Béla út

KÖVESS MINKET









Lakás kereső