Laktanyákból diákétkeztetési központ lesz Egerben

Diákétkeztetési központként, illetve diák- és tömegsport centrumként kívánja hasznosítani Eger azokat a volt honvédségi ingatlanokat, amelyek egy kormányhatározat nyomán kerülhetnek az önkormányzat birtokába.

A város polgármesteri hivatalának médiareferense,Zentai László elmondta, hogy a döntés nyomán a város birtokába kerülhet az egykor a Bornemissza Gergely felderítő zászlóaljnak otthont adó laktanya konyhája, illetve a sportpálya. A határozat szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2012. június 30-ig megköti a most üresen álló egykori honvédségi ingatlanok tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződéseket az igénylő önkormányzatokkal, köztük Egerrel. Mindez országszerte 29 települést és 53, összességében 922 millió forint forgalmi értékű állami ingatlant érint - fűzte hozzá.

A médiareferens emlékeztetett arra, hogy Habis László, Eger polgármestere 2007 óta próbál megegyezni a szaktárca mindenkori képviselőivel a megüresedett, de kiváló állapotban lévő egri honvédségi ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásáról, azonban éveken át nem történt semmi.

A helyzet azt követően változott meg, hogy Habis László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőként interpellált az ügyben Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszterhez - tette hozzá.

A megkötendő tulajdon-átruházási szerződésekbe több garanciális feltétel épül be. Ilyen az elidegenítési tilalom megállapítása vagy a hasznosítási cél rögzítése, amelyek biztosítják a felelős vagyonkezelést - mondta Zentai László.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Smart13

Szabolcs utca 24

Unipark Buda

Bartók Béla út

Duna Terasz Premium

Úszódaru utca 14.

Marina Life

Mura utca 2.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

KÖVESS MINKET









Lakás kereső