Lendületben az európai ingatlanbefektetési piac

2011 első negyedében az európai kereskedelmi ingatlanpiaci tranzakciók 26,7 milliárd eurót tettek ki, ahogy a befektetési piac újra lendületet kapott. - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatási eredményeiből.

2011 első negyedévében 26 százalékos emelkedés volt megfigyelhető a befektetési forgalomban az előző év hasonló időszakához képest, sőt az utóbbi időben egyedül 2010 utolsó negyedében volt magasabb a befektetési forgalom (38,6 milliárd euró), ám az év utolsó időszaka hagyományosan a legerősebb időszak.

Ahogyan már a tavalyi évben is látható volt, a befektetők a központi piacokra és eszközökre koncentrálnak, ami tovább csökkenti a hozamokat – a CBRE EU-15 teljes kereskedelmi ingatlanszektort tartalmazó hozamindexe 6 bázispontot esett, és 5,53 százalékra csökkent 2011 első negyedévében. Egész évre számolva ez 26 bázispontos csökkenést takar, jelezve, hogy a legjobb eszközök iránt agresszív a verseny.

Habár továbbra is a legjobb piacok és eszközök maradnak a fókuszban, némely befektető már érdeklődést mutat a kockázatosabb eszközökben illetve piacokban rejlő lehetőségek iránt is –egyelőre elég óvatosan, és a két kockázatot tudatosan szétválasztva.

Kockázatosabb eszközöket azonban inkább csak a nagyon stabil piacokon keresnek a befektetők. Németország például a befektetők kedvencévé vált 2011 első negyedében 5,5 milliárd eurónyi befektetéssel, főleg a kiskereskedelmi szektorban, amely egyedül közel 4 milliárd eurónyi tőkét vonzott, többet, mint 2009-ben összesen. Az Egyesült Királyság (vagy pontosabban London) és kisebb mértékben Franciaország és Skandinávia is ebbe a piaccsoportba tartozik.

Egyidejűleg a befektetők érdeklődése az első osztályú ingatlanok iránt a kockázatosabb piacokon is erősebbé vált. Spanyolországot, a közép-kelet-európai régió központi piacait, de még a régió törékenyebb országait is „észrevették” már a befektetők.

Jonathan Hull, a CBRE tőkepiacokért felelős európai vezetője a jelentést kommentálva azt mondta, hogy “Az intézményi befektetők egyre jelentősebb befolyása az európai befektetési piacokon az idei év egyik fő témája. A befektetők „származása” is egyre nagyobb diverzifikáltságot mutat a kanadai nyugdíjalapoktól kezdve a közel- és távol-keleti befektetőkig – ez pedig tovább erősíti a központi európai piacokat. Ez az év hátralévő részében egyre több befektetőt fog a magasabb kockázat vállalására ösztönözni, azaz további elmozdulás várható a kockázatosabb (opportunista) termékek és piacok irányába.

„2011 első negyedéve − összehasonlítva 2010 első negyedévével − erős emelkedést mutat a befektetési forgalomban, főleg Közép-Kelet-Európában. Azonban érdemes megjegyeznünk, hogy ehhez a magas volumenhez nagyban hozzájárult az Europolis CA Immo általi felvásárlása.” – tette hozzá Michael Haddock, a CBRE tőkepiacokért felelős európai kutatás-vezetője. Az említett akvizíció nyomán a hazai befektetési ingatlanpiac már az első negyedévben elérte a tavalyi év szintjét.

Forrás: CBRE

Lakás és lakópark ajánló

Gergely Garden

Gergely utca 75.

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

Herbal Residence

Gyógyfű utca 25

Reviczky Liget

Reviczky Gyula utca 6

Forest Hill

Pusztakúti út 10

KÖVESS MINKET









Lakás kereső