Magyar Nemzet: tízmilliókért bérel üres irodákat a gazdasági tárca

Ugyan már tavaly december 1-jén meg kellett volna kezdenie működését a budapesti Infoparkban az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek (EITI), az erre a célra kibérelt 2.807 négyzetméternyi iroda egyelőre üresen áll - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A lap szerint a kihalt irodák bérléséért a magyar állam nevében eljáró Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) havonta körülbelül 18 millió forintot fizet az épület tulajdonosának, vagyis tavaly december 1. óta mintegy 72 millió forintot fizetett ki. A Magyar Nemzet szerint az irodákat a piaci árnál lényegesen többért bérelik.

Az Európai Unió kutatás-fejlesztésért felelős miniszterei 2008 júniusában döntöttek arról, hogy Budapest legyen az EITI székhelye. Az akkor még Gyurcsány Ferenc vezette magyar kormány megígérte, hogy a központnak otthont adó épület bérleti díját húsz évig a magyar állam fizeti, és az uniós intézmény húsz alkalmazottjának munkabérét öt évig fedezi.

A gazdasági tárca tájékoztatása szerint a tavalyi költségvetésben 67,1, az ideiben pedig 239,5 millió forintot különítettek el az EITI költségeire. A tárca már tavaly decemberben átadta az irodákat, de hogy a helyiségeket mikor veszik használatba, arra nincs rálátásuk. Mindenesetre úgy tudják: az érdemi munka még az idén tavasszal megkezdődik az intézetben - olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: Világgazdaság online

Lakás és lakópark ajánló

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Carina Residence

Belterület 18/6

Bakony-kert

József Attila utca

Pacific Park

Angyalföldi út 19-23

Danubio

Vizafogó utca

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

KÖVESS MINKET









Lakás kereső