Magyar építészek tervezhetnek egy orosz irodaházat

A Renova cégcsoport meghívásos pályázatot hirdetett új központi épületük létesítésére a Moszkva mellett épülő Skolkovo Innovációs Központ területén.

A pályázat első fordulójában a BORD Stúdió tervét választották ki, ezért az iroda megbízást kapott a második fordulóra is. A megbízás eredményét a napokban mutatta be az építésziroda. A megbízó döntése alapján az épület helyszínéül szolgáló telket abban a D1 szektorban jelölték ki, amelynek a világhírű Sergei Tchoban és David Chipperfield a kurátorai. A területen már megindultak az építkezések, elkészült az úthálózat és a telekkiosztás. Az új épület elsősorban a Renova cégcsoport főhadiszállásaként, irodaházként működik, de helyet kell benne biztosítani kutatás-fejlesztés céljára szolgáló laboroknak is, emellett szintén létesítendő egy gyártócsarnok. Igény volt továbbá, hogy minden funkció 400-600 négyzetméteres egységekben szeparált legyen. A megbízó emellett igényt tartott arra is, hogy egy reprezentatív bejárat és előcsarnok fogadja a látogatókat, illetve hogy ettől elkülönülve, a gyártócsarnokhoz kapcsolódóan a teher- és kamionkiszolgálás is megoldott legyen. Természetesen továbbra is alapvető követelmény volt az energiahatékonyság.

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Lőportár u. 9.

Lőportár u. 9.

Rupphegyi Liget

Barackmag utca

Marina Life

Mura utca 2.

Új Bokréta Ház Budaörs

Károly király utca 79-83.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső