Májusra lesz új fővárosi vagyongazdálkodási stratégia

Májusra elkészülhet a főváros vagyongazdálkodási stratégiája - közölte a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal egy pénteki, a témában megrendezett budapesti önkormányzati konferencián arról beszélt, hogy az előző városvezetéstől nem találtak ilyen tervet, és a fővárosnak nincs naprakész vagyonleltára, vagyonkatasztere.

Elmondta, hogy a főváros vagyona mintegy 2200 milliárd forint értékű lehet, de a pontos összeget még nem ismerik.

A vezérigazgató a korábbi vagyongazdálkodásra jellemző esetként említette, hogy nemrég az egyik cég vezetőjétől tudta meg, "véletlenül" náluk maradt háromszáz lakás, amelyet most ők kezelnek.

Több olyan fővárosi tulajdonú ingatlant is említett a vezérigazgató, köztük a III. kerületi gázgyárat és a Flórián téri üzletközpontot, amely fejlesztést igényelne, és amelyet nem lenne szabad eladni.

Kritikával szólt néhány korábbi vagyonfejlesztési beruházásról is. Példaként említette a közraktárakat (CET-beruházás), valamint a Rácz fürdő, illetve a mellé épített szálloda ötletét. Utóbbival kapcsolatban utalt arra, hogy nem messze hasonló funkcióval működik a Gellért szálló.

Elmondta, céljuk most az, hogy felmérjék, mely vagyonelemekre van szükségük az egyes fővárosi cégeknek az üzemszerű működésükhöz, a többi ingatlan sorsát pedig újragondolják.

Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal azt hangoztatta, a stratégia megalkotásakor elsősorban nem eladásban gondolkoznak, hanem a meglévő portfólió karbantartásában és fejlesztésében. Mint mondta, az ingatlanok esetleges értékesítésekor nem szabad költségvetési szempontokat mérlegelni, eladni pedig csak akkor lehet, ha a főváros semmilyen feladatot sem talál egy vagyonelemhez.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

Rupphegyi Liget

Barackmag utca

Terrace Residence by Cordia

Medvetalp utca 5.

Práter Park

Práter utca 73.

Gellért-hegy Residence

Hegyalja út 15.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső