Még jóideig nem lesz mélygarázs a Kossuth téren

Megszüntetné a Kossuth téri mélygarázs beruházási szerződését a városvezetés. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a szerződésben szereplő határidő, vagyis idén december 31. nem teljesíthető, miután a megvalósításért felelős Parking Kft. a jogerős építési engedélyt nem tudta megszerezni.

A mélygarázs, látogatóközpont és közpark építése a közeljövőben biztosan nem kezdődik meg, mivel Magyarország a jövő év első félévében uniós elnökségi feladatokat lát el, így a Parlament környékén nem időszerű az építkezés.

A fővárosi önkormányzat és az Országgyűlés Hivatala még 2008-ban írt alá megállapodást a Kossuth téri mélygarázzsal kapcsolatos beruházásokra. A közpark terveztetését és engedélyeztetését a hivatal, a látogatóközpontét és a mélygarázsét az önkormányzat vállalta. A Parking Kft. koncessziós szerződésben vállalta a beruházás teljes megvalósítását, 2010. december 31-i határidővel.

Időközben a Parking Kft. nem tudta időben megszerezni a jogerős építési engedélyt egy V. kerületi korlátozó rendelet miatt, így a véghatáridő sem teljesíthető. A kivitelezést a közeljövőben sem lehet megkezdeni az uniós elnökség miatt. Miután a kialakult helyzetért sem az önkormányzat, sem az Országgyűlés Hivatala nem felelős, a teljesítés lehetetlenné válása miatt megszüntethető a szerződés - magyarázza az előterjesztésben György István.

Ha a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadja az előterjesztést, akkor a főpolgármester megkezdi az egyeztetést a hivatallal a helyzetről. Emellett megszüntetnék a Parking Kft.-nek adott tagi kölcsönről szóló határozatot is, amelyet kizárólag a beruházáshoz kapott a cég. Ennek összege 289 millió 959 ezer forint, ezt a Parking-nak vissza kell fizetnie.

Forrás: Parkonet.com

Lakás és lakópark ajánló

Fillér 53

Fillér utca 53

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

Sasad Liget V-VI. ütem

Beregszász út 6/b

Római Terrasse

Nánási út 75-77.

Citizen Park

Jász utca 34-42.

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső