Még nem állt talpra az építőipar

Az építőipari termelés volumene júliusban a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 4,6 százalékkal csökkent a tavaly júliusihoz képest, 2010 első hét hónapjában a termelés 12,3 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint szezonálisan kiigazítva a termelés júliusban 3,5 százalékkal volt magasabb az előző havinál. Júniusban még 2,1 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző hónapban, májusban.

A termelés az idén minden hónapban kisebb volt az egy évvel korábbinál, a legnagyobb visszaesés júniusban volt, akkor a bázishoz képest 19,7 százalékos csökkenést mért a hivatal. Hasonló volt a helyzet 2009 második félévében is, amikor szintén minden hónapban alacsonyabb volt a termelés, mint az azt megelőző év azonos hónapjaiban.

Az idén júliusban az építőipari termelés folyó áron 159,8 milliárd forint volt, míg júniusban 171,6 milliárd forint. Az év első hét hónapjában a termelés értéke 902,3 milliárd forint volt, míg tavaly az egész évben 1.980 milliárd forint.

Forrás: Inforádió

Lakás és lakópark ajánló

Flóra lakópark

Zászlós utca 21.

Corner 21

Béke utca 29

Kartács Park

Kartács utca

Csengery Garden

Csengery u. 22.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

Pesti Ház - Átrium 2

Dévai utca 19

KÖVESS MINKET









Lakás kereső