Megnyílt Siófok új plázája

Megnyílt Siófok Fő terén csütörtökön a Sió Pláza szórakoztató- és bevásárlóközpont, amit az Erste Ingatlan Kft. tulajdonában lévő Sió Ingatlan Invest Kft. mintegy 5 milliárd forintos beruházással épített meg.

Az egykori Sió Áruház helyén felhúzott 17 ezer négyzetméter összterületű plázában az üzletek mellett egyebek közt egy kéttermes, 3D-s, 4K-s rendszerű mozit alakítottak ki, és helyet kapott az épület és tér alatt egy 200 férőhelyes mélygarázs.

Deák Tamás, a projektcég ügyvezetője elmondta, hogy a bérbe adható területnek még csak a 65 százalékát sikerült megtölteni, de az induló nyári szezon miatt nem vártak tovább a nyitással. A nagy nemzetközi márkák, illetve üzletláncok már beköltöztek az új plázába, és ez beindította a kisebbek érdeklődését is, így a töltöttség gyors javulására számítanak.
A hajdani Sió Áruházat már 2008-ban lebontották, hogy a Sió Ingatlan Invest Kft. és a Balaton Coop Zrt. közös beruházásában 4,2 milliárd forintból megépüljön a Sió Pláza. A megvalósításba beleszólt a gazdasági válság, és a közel egymilliárd forintos hitellel megkezdett építkezés elakadt. Másfél éves szünet után a projektet jegyző Sió Ingatlan Invest Kft., valamint a projektet finanszírozó Erste Bank Hungary Nyrt. megállapodást kötött egymással, ekkor került a bank leányvállalatának, az Erste Ingatlan Kft.-nek tulajdonába a projekttársaság.

Az Erste Bank az MTI-hez eljuttatott közleményében jelzi: a pláza meghatározó szerepet kíván betölteni a Balaton fővárosában a szolgáltatás, a kereskedelem, a szórakozás és a kultúra területén.     Az épület érdekessége, hogy a Kálmán Imre sétány felőli oldalán, a város múltjára is tekintettel eredeti állapotában újították fel a Sörbárt. Az A4 Stúdió által tervezett pláza építészeti körökben máris elismerést vívott ki: az Atlas of World Architecture beválasztotta a világ 2009-2012 között épült legjelentősebb 400 épülete közé.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Foldana Family

Szent László út 47

Dunaliget lakópark

Jégmadár utca 2.

Csalogány 43

Csalogány utca 43

Fillér 53

Fillér utca 53

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Sasad Liget V-VI. ütem

Beregszász út 6/b

KÖVESS MINKET









Lakás kereső