Nagy a pörgés az S IMMO házakban

Az S IMMO tulajdonában és saját kezelésében levő irodaházakba több új bérlő érkezett, és majdnem nyolcezer négyzetméternyi területen hosszabbítottak bérleti szerződést. Közben az irodaházak fejlesztése is folyik, több épületben megújították a közös tereket és korszerűsítették az épületgépészetet.

Van néhány vállalat, amely több mint húsz éve folytatja tevékenységét Budapesten, és olyan is van, amely húsz éve ugyanabban az irodaházban bérlője az S IMMO-nak. Hogy mivel lehet ennyi ideig megtartani egy bérlőt az ismert piaci viszonyok mellett? Az S IMMO vezetősége úgy döntött, folyamatosan fejleszti épületeit. Célja, hogy az irodák megfeleljenek az egyre változó bérlői kényelmi elvárásoknak és a környezettudatos szemléletmódnak. A gépészeti, esztétikai, arculati és funkcionális felújítások során kiterjed a figyelem a szelektív hulladékgyűjtés létesítésére, a kerékpárral közlekedőkre is gondolnak: biciklitárolókat, zuhanyzókat és öltözőket létesítenek a házakban.

 

A River Estates irodaházban közel kétmillió eurós beruházással szinte a teljes épületgépészeti rendszert lecserélték. A kedvező üzemeltetési költségek érdekében hőszivattyús rendszert építettek be a hűtés-fűtés és a légtechnika kiszolgálására, hogy az irodaház „A” kategóriás szolgáltatásokat nyújthasson miközben az energiafelhasználás 10-30 százalékkal csökken. 2014-ben a River Estates homlokzata, a recepciók és a közös terek is megújulnak. Új bérlőt is üdvözöl a ház, a hetedik emeleten nemrég foglalta el csaknem nyolcszáz négyzetméteres új irodáját a Hostlogic Zrt.

 

City CenterA Bajcsy-Zsilinszky út elején levő prominens City Centerben a recepció és a lobby terület újult meg, de felfrissült a portál, a homlokzat, sőt a főbejárat előtti tér is. Több kisebb, száz és háromszáz négyzetméternyi területet bérlő cég költözött a házba, és szinte a teljes harmadik emeleten elfoglalta területét a Plazmaferezis központ. A földszinten, utcáról is látogatható kávézót nyitott a Coffea Arabica.

 

A Váci úti Blue Cube irodaház az S IMMO Hungary iroda-portfoliójának különleges gyöngyszeme. Új arculata, esztétikai megoldásai és a szolgáltatások minősége az ingatlanpiac szereplői részéről is visszaigazolást nyertek: az épület, az iroda.hu éves díjátadó gáláján „Az Év Irodaháza 2013” közönségdíjat kapta.

 

A Hegyalja út ívében található látványos épület, a Buda Center homlokzata az irodaházat tervező Virág Csaba építész vezetésével még idén teljesen megújul. A bérlők pazar panorámás, kétszáz négyzetméteres tetőteraszon relaxálhatnak és szervezhetnek rendezvényeket vendégeik számára.

 

Teljesen megújult a recepció a Szegedi úton található Twin Office Centerben, amely adottságainak köszönhetően akár built-to-suit (BTS) típusú kialakításra is lehetőség kínál.

 

A Nagymező utcában álló Pódium Irodaház (volt SÜBA) az idei átfogó felújítás során teljesen új arculattal, modern épületgépészeti technológiával kiváló irodákat kínál az igényes és fenntartható munkakörnyezetet kereső cégek számára, a pesti Broadway-n.

 

A bécsi székhelyű S IMMO AG több mint tíz éve aktív a hazai ingatlanpiacon, magyarországi leányvállalata, az S IMMO Hungary közel százezer négyzetméternyi ingatlant kezel: hét irodaházat, és a Budapest Marriott Hotelt.

Forrás: S IMMO Hungary Kft.

Lakás és lakópark ajánló

Miller Residence

Miller János utca

Marina Life

Mura utca 2.

Corner 21

Béke utca 29

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

Frangipani24

Frangepán utca 24.

Tetris Ház

Mezőkövesd út 2

KÖVESS MINKET









Lakás kereső