Nem kapott építőipari nívódíjat a CET

Nem kapott a Duna-parti CET épületegyüttese építőipari nívódíjat, mert az Építőipari Mesterdíj Alapítvány szerint az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) nem adományozhat ilyen elismerést.

Az Építőipari Mesterdíj Alapítvány szerdán ezt azzal kapcsolatban közölte az MTI-vel, hogy az épület kivitelezői április 19-én arról tájékoztattak, építőipari nívódíjat kapott a WHB konzorcium, amelyet az ÉVOSZ illetékes tagozata ítélt meg a kivitelezőnek az épület belsőépítészeti munkáinak kivételesen magas szakmai színvonala alapján.

Az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma közleményben azt közölte, hogy az ÉVOSZ egyetlen tagozata sem adományozhat építőipari nívódíjat, mivel azt az Építőipari Mesterdíj Alapítvány által felkért nívódíj bizottság ítéli oda pályázat alapján. Pályázati dokumentum viszont a CET-tel kapcsolatban nem érkezhetett, mert azokat szeptemberben kell benyújtani.

A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítmény kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET (Central European Time) tavaly tavasszal kezdődött műszaki átadás-átvételi eljárását időközben leállították, de a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Ha11er

Haller utca 11.

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

Bauer Residence

Bauer Sándor u. 3.

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Herbal Residence

Gyógyfű utca 25

KÖVESS MINKET









Lakás kereső