Panellakás, mint bevételi forrás

A Duna House legfrissebb elemzéséből az derül ki, hogy idén januárban Budapesten minden negyedik, vidéken pedig több mint minden ötödik ingatlanvásárló befektetési céllal vett lakást. De milyen hozamra számíthat az, aki lakóingatlanba fektetné pénzét?

Az MNB kamatvágásaival az elmúlt időszakban nem csak a THM szintek lettek vonzóbbak, hanem ezzel együtt a betéti hozamok is mérséklődtek. 2013 végén egy átlagos, éven belül lekötött forintbetét 2,48 százalékos kamatot ígért, míg egy évvel korábban 5,9 százalékot, még korábban pedig 6,21 százalékot. Ennek következménye, hogy a betétesek közel 1000 milliárd forintot vettek fel  a tavalyi évben - hívja fel a figyelmet a DH elemzése, mely szerint ilyenkor tradicionálisan az ingatlan a menekülőút a befektetőknek. Különösképpen azért, mert az ingatlanárak nagyjából két éve stagnálnak a mélyponton, így a bérbeadási hozam mostanra túlmutat a bankbetétek hozamánál.

Januárban a budapesti befektetők átlagosan közel 14 millió, vidéken pedig 10 millió forintot költöttek lakásonként. Ez az árkategória a kedvelt 50-60 négyzetméteres méretsávban a téglaépítésű lakásokat jelenti, de a DH elemzése a panelekre is kitér, mint a hozamok terén abszolút versenyképes típusra.

Duna House panel bérleti díjak 2014



Természetesen a "bruttó hozamok" csak irányadóak, hiszen nehéz kalkulálni az esetleges nem várt ráfordításokkal, vagy olyan kieső időszakokkal, amikor bérlő nélkül áll az ingatlan. A mostani helyzet azért kivételes, mert az alacsony ingatlanár és az olcsó forrás (viszonylag alacsony THM) ritkán jár együtt a piacokon. Ha emellé állítjuk a magas kiadási hozamok tényét, akkor az is előfordulhat, hogy a zömmel készpénzes befektetői vásárlók mellé megjelennek a hitelből vásárló befektetők is, akik kiadási célzattal vásárolnak - vélik a DH elemzői.

Forrás: Napi.hu

Lakás és lakópark ajánló

Viza Apartmanház II. ütem

Párkány u. 4-6.

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Corner 21

Béke utca 29

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

Bakony-kert

József Attila utca

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső