Soha ekkora vagyont nem kezeltek még a hazai befektetési alapok

Februárban új történelmi csúcsra emelkedett a hazai befektetési alap szektor kezelt vagyona, a 20 hónapja töretlenül növekvő eszközállomány 3885 milliárd forintra nőtt a hónap végére. Ezúttal a hozamok mellett a befektetési jegyek nettó értékesítése is jelentősen hozzájárult a vagyon növekedéséhez, ellentétben a korábbi hónapokkal.

A piacon továbbra is az intézményi befektetők voltak a legaktívabbak, aki az elmúlt hónapokhoz hasonlóan jelentős tőkét csoportosítottak át részvényalapokból zártkörű alapokba. Miközben a kockázatvállalási hajlandóság erősödése volt megfigyelhető, a hónap során éppen a legkockázatosabb részvény- és származtatott alapok teljesítettek a legrosszabbul, részben köszönhetően a forint erősödésének és fejlődő piacok gyenge teljesítményének.

Februárban sem szakadt meg a 2009 nyara óta tartó sorozat, amely során már a 20. hónapja töretlenül nő a hazai befektetési alap szektor kezelt vagyona. Ezzel új csúcsra, 3885 milliárd forintra emelkedett a befektetési alapok nettó eszközértéke - derült ki a BAMOSZ adataiból. Ezúttal a pozitív hozamok mellett az alapokba érkező friss tőke is fontos szerepet játszott a vagyonnövekedésben. A tőkepiacokon alapvetően kedvező hangulat dominált, egyedül a feltörekvő piacokat ütötték a befektetők. A világ részvényindexeinek alakulását összefoglaló MSCI World index 3,3 százalékot emelkedett, míg a feltörekvő piaci MSCI Emerging Markets index 1 százalékkal került lejjebb a hónap során.

Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Forrás: Portfolio.hu

Lakás és lakópark ajánló

Campus Sétány

Huszár utca 5.

Rupphegyi Liget

Barackmag utca

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

Marina Life

Mura utca 2.

Danubio

Vizafogó utca

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső