Szerb bankot venne az OTP

Szerbiai tevékenységének bővítésére és akvizícióra készül az OTP Bank - közölte Wolf László vezérigazgató-helyettese a Tanjug szerb hírügynökség jelentése szerint.

Az OTP Bank központját a hét végén felkereső szerb újságíróknak Wolf László azt nem mondta meg, hogy melyik szerbiai bankot vásárolhatják fel, csak annyit árult el, hogy már folynak a tárgyalások. Az OTP olyan szerbiai bankot szeretne venni, amelyikben nincs állami tulajdon. Wolf László megjegyezte, hogy az elmúlt időben növelték az OTP szerbiai leányvállalatának likviditását, az idén pedig az kerül a figyelem előterébe, hogy "vonzó termékekkel" új ügyfeleket szerezzenek.

Az OTP vezérigazgató-helyettese kitért arra is, hogy a bankcsoport szerbiai leányvállalata több kihívással szembesül. Elsőként azt emelte ki, hogy a szerb nemzeti fizetőeszköz, a dinár árfolyama az év eleje óta 12 százalékkal gyengült, s emiatt meglehetősen drága lesz a dinárhitelek finanszírozása.

Ráadásul a szerb bruttó hazai össztermék (GDP) az idén nem nő a tavalyihoz képest, emiatt korlátozott lesz a hitelezés bővülése. Wolf László lehetségesnek vélte, hogy a görög válság negatív hatással lesz Szerbiára, és "a szerbiai és magyarországi befektetői tevékenység ugyanazon a szinten lesz".

Ivan Radojcic, az OTP szerbiai leánybankja igazgatótanácsának elnök-helyettese hozzátette, hogy a következő időszakban a kis- és középvállalatok finanszírozására összpontosítják figyelmüket, de elemzésük szerint az agrárszektor is kedvező lehetőségeket kínál a piaci részesedésük növelésére.

Az OTP Bank már hét éve jelen van Szerbiában. A szerbiai terjeszkedés során 2005 decemberében megvásárolta a Niska banka-t, majd 2006 márciusában a Zepter banka-t, végül 2006 júliusában az újvidéki székhelyű Kulska banka-t. Az OTP szerbiai érdekeltségei 2007-ben összeolvadtak OTP banka Srbija a.d. Novi Sad néven.

Az OTP Bank Nyrt.-nek a BÉT honlapján elérhető 2011-es évi jelentése szerint a szerb leánybank az év egészében 6,3 milliárd forintos negatív eredményt produkált. Az árfolyamkorrigált hitelportfólió jelentős, 9 százalékos visszaesése miatt a bank továbbra sem volt képes pozitív működési eredményt elérni, a kockázati költségek év/év 33 százalékos csökkenése a folyamatos veszteség mérsékléséhez volt csak elegendő. A portfólió minősége a csoporton belül a leggyengébb.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Lőportár u. 9.

Lőportár u. 9.

Pápay Park

Pápay István u. 5.

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

Flóra lakópark

Zászlós utca 21.

Reviczky Liget

Reviczky Gyula utca 6

Práter Park

Práter utca 73.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső