Tarlós sem lelkesedik a dugódíjért

A főpolgármester közlése szerint még dolgoznak a szakemberek a dugódíj, illetve a hídpénz bevezetésének részletein, nem dőlt el, mekkora legyen a gyűrű átmérője és mennyit kellene fizetni.

Tarlós István a tv2 Mokka című műsorában kedd reggel azt mondta: "hangulatkeltés van, döntés nincs, keressük a lehetőségeket". Szavai szerint abban az esetben, ha lesz dugódíj és hídpénz, akkor egy egészen kis körzetet határoznak meg, vagyis a Hungária gyűrűnél szűkebbet. Jelezte, így alaptalan lesz a külső kerületek azon félelme, hogy náluk összpontosul a belső városrészek tehermentesítéséből adódó parkolási igény.

A főpolgármester ismertetése alapján az úgynevezett hídvám úgy működne, ahogy évtizedekkel ezelőtt New Yorkban kitalálták, s ma is működik a 20 milliós városban. A díj mértékéről szólva hangsúlyozta: egyszer azt mondta, hogy a magasabb változatban 400 és 500 forint között kellene fizetni, amit "a sajtó azóta következetesen 500-nak interpretál", de egyelőre nincs erről semmilyen döntés. Hozzátette, ésszerűbb lenne a dugódíjat akkor bevezetni, ha kiépül minden P R parkoló, amiből 20 év alatt összesen egy fizetős épült. "Nem arról van szó, hogy bárki sarcot vetne ki; ha nem üres kasszával lenne itt a város és az állam nem akarna kivonulni a finanszírozásból, akkor nem lenne probléma, de a BKV működési költsége évente 130-140 milliárd forint" - fogalmazott Tarlós István.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Herbal Residence

Gyógyfű utca 25

Rupphegyi Liget

Barackmag utca

Csalogány 43

Csalogány utca 43

Unipark Buda

Bartók Béla út

Amphora Ház

Lenhossék utca 30.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső