Tehervasúti körgyűrű épül Budapesten

A kormány döntött a Budapestet elkerülő, úgynevezett "V0-s" tehervasúti körgyűrű megépítéséről - mondta Szijjártó Péter külkapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta: a beruházás során 113 kilométer hosszú, kétvágányos, villamosított, két Duna-hidat is tartalmazó, nyílt vágányon óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő folyosót építenek meg, előreláthatólag 2017 végére.



A kizárólag vasúti teherszállításra szánt útvonal Tatabánya és Cegléd között épül, így a vasúti teherszállítmányok a jelenlegi 4-5 nap helyett egy nap alatt szelhetik majd át az országot - tette hozzá.Szijjártó Péter elmondta: a kormány még vizsgálja, hogy a kínai fejlesztési bankkal kötött, legalább 1 milliárd eurós fejlesztési együttműködés forrásainak felhasználásával építik-e meg a beruházást, vagy előnyösebb lenne uniós forrásokból finanszírozni az építkezést.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Smart13

Szabolcs utca 24

Benczur 11

Benczúr utca 11

Szent Anna Udvar 2. ütem

Mécs László utca

Amphora Ház

Lenhossék utca 30.

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső