Túlélte a vihart a magyar ingatlanpiac - Tudósítás a MIPIM-ről

Miért jó a magyar ingatlanszektornak az, hogy a nemzteközi befektetők Lengyelországot tartják az egyik legattraktívabb befektetési célpontnak Európában? Melyik szektor térhet magához először az ingatlanpiacon belül? Takács Ernővel, a Talentis Holding elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk Cannes-ban, a világ első számú ingatlanos kiállításán.

Az idei MIPIM benyomásairól Takács Ernő kérdésünkre elmondta, hogy egy kicsit mindenki szerényebb, visszafogottabb idén az elmúlt évekhez képest. A kiállítás kisebb helyre koncentrálódik, kevesebb a nagyszabású projektbemutatás, helyettük a régiók, városok együttműködései dominálnak. A Talentis vezetője szerint a közös gondolkozás irányába tolódott el a rendezvény a magamutogatás és a fényűzés helyett.

A magyar ingatlanpiac megítéléséről elmondta, hogy külföldi piaci szereplőkkel beszélgetve azt tapasztalta, hogy a több információval rendelkeznek a piacról mint eddig valaha, ami alapvetően pozitív fejlemény. Hozzátette, hogy a nemzetközi befektetők szemében az is pozitív tapasztalat, hogy a válság kirobbanása óta eltelt egy-másfél évben nem omlott össze a magyar ingatlanpiac, a nagy vihart túlélte a hajó és még mindig hajózható.

Takács Ernő szerint Lengyelország jelenlegi favorizálása is egyértelműen segítség a magyar piacnak. Ezt azzal indokolja, hogy szerinte Közép- és Kelet-európának szüksége van egy "sztárra“, hiszen ez referenciát és reményt jelent a régió éppen kevésbé jól teljesító országainak is. A lengyel példa mutatja, hogy a nemzetközi befektetők nem írták le a közép-európai térséget, és a lengyel piac sikeressége mutatja, hogy továbbra is jelentős növekedési potenciál van a régiónkban.

Takács Ernő szerint jelenleg általánosan nehéz lenne megítélni a magyar ingatlanpiac helyzetét. Véleménye szerint amennyiben a tavasszal felálló új kormány valóban hoz olyan intézkedéseket, melyek revitalizálják a lakáspiacot, akkor várhatóan a lakóingatlan szektor lendülhet fel először az ingatlanpiacon belül. A reálgazdaság fokozatos javulásával Takács Ernő szerint a logisztikai részpiac indulhat be másodiknak, míg a leglassabb fellendülés szerinte az irodapiacon várható, ahol a kereslet-kínálat jelenleg komoly egyensúlytalanságokat mutat.

A Talentis Holding elnök-vezérigazgatója szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben voltak befektetési tranzakciók, ami azért mutatja a nemzetközi befektetők bizalmát a magyar piaccal szemben. Hozzátette, hogy nem biztos, hogy a közelmúlt tranzakciói kivételként erősítik a szabályt. A cégvezető a tranzakciós hozamok fokozatos csökkenésére számít, azonban véleménye szerint nem várható, hogy az árazási szintek középtávon visszatérjenek a válság előtt csúcsidőszak szintjeire.

Forrás: ReSource

Lakás és lakópark ajánló

Unipark46

Hajdú utca 46

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

Spanyolkert

Semmelweis utca

Miller Residence

Miller János utca

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső