
- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
Újabb lépések a CET megnyitása felé
A Porto Investment Hungary továbbra is gőzerővel dolgozik a CET megnyitásának előkészítésén, hogy a budapestiek és a városba látogatók mielőbb élvezhessék a sok tekintetben egyedi épületet és programjai által nyújtott élményeket. A napokban nyújtották be az ingatlanegyüttesre vonatkozó használatbavételi engedély iránti kérelmet. További jó hír, hogy hamarosan lezárul a műszaki átadás-átvétel folyamata is. A jogerős használatbavételi engedély megszerzésével egyidejűleg a Fővárosi Önkormányzat 8,5 milliárd forint értékű vagyonnal fog gazdagodni.
Ennek tükrében a beruháző döbbenten áll Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal, a projektben önkormányzati műszaki szaktanácsadóként résztvevő FIMŰV Zrt. vezérigazgatójának HVG-ben megjelent nyilatkozata előtt, melyben az áll, hogy „műszakilag a mai napig nem állt össze a ház”. Ez tovább erősíti azt a feltételezést, hogy a vezérigazgató feltehetően nem valós okok, hanem személyes elfogultság miatt támadja a projektet. Ahogy arról már korábban a sajtó több helyen is beszámolt, Sényi az általa korábban részben tulajdonolt és vezetett Középületépítő Zrt. képviseletében a beruházó Porto Investment felkérésére pályázott az épület kivitelezésére. Miután azonban a pályázatot a Porto megnyerte, Sényi cégét - a Fővárosi Önkormányzat jóváhagyásával - le kellett cserélni, mivel az időközben botrányos körülmények között felszámolásra került.
A CET üzemeltetési feladataira a fejlesztő olyan elismert cégeket kért fel, akik szavatolni tudják a mindennapi zavartalan és magas színvonalú működést. A ház biztonságát az objektumvédelemben és tömegrendezvényekben is jártas Valton Security Kft. szolgáltatja, míg az épület műszaki üzemeltetésére a közel 200 intézményben jelenlévő PQS International Zrt. kapott megbízást, amely cég többek között a Terrorelhárító Központ műszaki üzemeltetését is végzi. A reklám és médiapartnerekkel is hamarosan aláírásra kerülnek a szerződések, így például a CET reklámfelületek hasznosításával a város egyik legrégibb és legtapasztaltabb köztéri hirdetési cége, a Mahír csoport foglalkozik majd.
A Porto Investment álláspontja szerint most már a Fővárosi Önkormányzat kezében van a lehetőség, hogy félretéve az eddigi vitákat együttműködjön a CET sikere érdekében.
CET kommunikáció.
- Guruló iroda: már ez sem lehetetlen!
- Súlyos vádak a Goldman Sachs ellen
- Megnyílt a legújabb pesti pláza, az Europeum
- Milliárdos bevételkiesés a parkolási iparágban
- Új irodába költözött a Marquard Media
- Budapest Research Forum első negyedéves jelentése
- Ingyen iroda? Lehetséges! - Tippek, trükkök irodabérléshez
- Itt az új Bábel tornya? 1609 méter magas felhőkarcoló építését tervezik
- Egyre aktívabb a közép-kelet-európai irodapiac
- 100 éves a Párisi Nagy Áruház
Guruló iroda: már ez sem lehetetlen!
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?