Változtak a társasház működésével kapcsolatos jogszabályok

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) tájékoztatása szerint február elsejétől akár a jegyzőhöz is fordulhatnak azok, akik hiányosságokat tapasztalnak a társasházuk működését illetően.

A Szövetséghez érkezett panaszok alapján a lakók sok visszásságot érzékelnek lakóközösségük életében, és gyakran kiszolgáltatottnak érzik magukat a társasház képviseletével szemben. Leggyakoribb panasz a közös költség megfizetésével, a lakógyűlések és egyben a közösen meghozott döntések hiányával kapcsolatos, mások a vezetés elszámoltatásának hiányát sérelmezték.



Adódtak problémák a közgyűlési jegyzőkönyvek hiányosságából, a szervezeti működési szabályzatban foglaltak figyelmen kívül hagyásából és abból, hogy a társasház képviselője nem veszi figyelembe azt, ha egy lakó problémával, kérdéssel fordul hozzá egy, a társasházat érintő kérdésben.

társasház


2014. február elsejével úgy módosult a törvény, hogy mostantól akár a terület jegyzőjéhez is fordulhatnak a fogyasztók a panaszaikkal a társasház működését illetően. Ezek után a jegyző ellenőrzi a társasház belső szabályzatainak jogszerűségét, majd azt is, hogy a közgyűlési határozatok meghozatala során nem kerül-e sor jogsértésre, végül azt is, hogy azok megfelelnek alapító okiratban foglaltaknak. Ez azért is fontos, mert ezekben a dokumentumokban vannak rögzítve például a közös költség viselésének előírásai, a házirend részletes szabályai és a közös képviselő feladatai.



Amennyiben indokoltnak tartja azt, a jegyző akár bírósághoz is fordulhat a társasház működésének helyreállítása érdekében.

Forrás: Pénzcentrum.hu

Lakás és lakópark ajánló

Somfa Liget

Makk utca 3.

Westfalia

Lőportár utca 1.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

Erkel Residences

Erkel utca 18.

Miller Residence

Miller János utca

Citizen Park

Jász utca 34-42.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső