Vége a játéknak: a Centrumnak el kell számolnia a bevételeivel

Első fokon hétfő reggel pert nyert az LMP a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ellen. A budapesti fizetős parkolást bonyolító cégnek az ítélet szerint ki kell adnia, hogy 2007 és 2010 között mire költötte bevételeit. Az összes, ötmillió forintnál drágább beszerzéssel és kifizetéssel el kell a cégnek számolnia.

A Centrum évekig az egyik legfontosabb cég volt a budapesti parkolási piacon. A tavalyi kormányváltás után ugyan törvény született arról, hogy az önkormányzatok nem adhatják ki a parkolás megszervezését magáncégeknek, de a törvényt megkerülve még fideszes önkormányzatok is igénybe veszik továbbra is a Centrum szolgáltatásait.

A tavalyi törvénynek éppen az volt a célja, hogy a parkolási bevételek az önkormányzatoknál maradjanak. Gyanús volt ugyanis, hogy a parkolás szervezésével foglalkozó magáncégeknek aránytalanul nagyok a kiadásaik, és a bevételeknek csak töredéke jutott vissza az önkormányzatokhoz.

Az LMP azért követeli a Centrum adatait, hogy kiderüljön, az egyik legnagyobb parkolási magáncég költségei indokoltan voltak-e ennyire magasak.

A Centrum azért tagadta meg eredetileg az adatok kiadását, mert szerintük nem volt elég világos, hogy az LMP mire kíváncsi, másrészt aránytalanul nagy tehernek érezték a lista összeállítását. A Pesti Központi Kerületi Bíróság egyik érvet sem tartotta megalapozottnak.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Kartács Park

Kartács utca

Fillér 53

Fillér utca 53

Divinus lakópark

Röppentyű utca 32-34

Szent Anna Udvar 2. ütem

Mécs László utca

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső