Visszautalják a befizetett vagyonadót

Várhatóan holnap eltűnik az APEH honlapjáról a vagyonadó kalkulátor, ha megjelenik az alkotmánybírósági határozat és az eddig befizetett vagyonadót visszautalja az adóhatóság.

Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője az MTI-nek elmondta: az Alkotmánybíróság határozatának Magyar Közlönyben történő kihirdetése után - ez csütörtökön várható - el kell távolítani a kalkulátort az APEH honlapjáról. A már rögzített adatokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően, jegyzőkönyvvel megsemmisítik. Kedden délutánig egyébként 630 ezren töltötték le a kalkulátort, és 16 ezren mentették el az adatokat.

A kalkulátor működtetése minimális informatikai fejlesztést igényelt a szóvivő szerint, ennek költsége mintegy 7 millió forint volt. Vagyonadó bevalláshoz szükséges nyomtatvány mintegy másfél millió csomagban ment ki, összesen kétmilliót gyártottak.

Miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a vagyonadó-törvény lakóingatlanok adóztatására vonatkozó részét, a csomagból egy lapot nem kell kitölteni. E lapok, valamint a csomagokba betett csekkek költsége mintegy 24 millió forint - mondta Bakonyi Ágnes.

Bármily furcsa, az adóhatósághoz már érkezett néhány vagyonadó bevallás, az APEH most méri fel, hogy pontosan mennyi. A lakóingatlanok után befizetett adót természetesen visszautalja az APEH.
Forrás: Népszabadság Online

Lakás és lakópark ajánló

Pacific Park

Angyalföldi út 19-23

Práter Park

Práter utca 73.

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Green Court Residences

Taksony utca 9.

Westfalia

Lőportár utca 1.

Benczur 11

Benczúr utca 11

KÖVESS MINKET









Lakás kereső