2014-ig nem várható növekedés az európai építési piacon

BUILDECON, az EUROCONSTRUCT magyar tagja részt vett a 73. Konferencián, melyre 2012. június 15.-én került sor Londonban, a szervezet angol tagja, az Exprerian szervezésében. A délelőtti ülés középpontjában az európai építési piacok – a lakás, a nem-lakás célú magasépítés és a mélyépítés - előrejelzése állt 2014-ig.

A házigazda angol szakértő az összefoglalóját egy 2020-ig lehetséges forgatókönyvvel is kiegészítette, amely szerint a lakásállomány felújítása, energia-hatékony korszerűsítése, a vízépítés és az energetikai építés stabilizálódása, esetleg kismértékű növekedése a három stabilnak látszó építési piac Európában.

A délutáni ülés előadásai a 2012-es Londoni Nyári Olimpiai Játékok kapcsán a nagy sportesemények, azok megvalósítása és a nagyvárosi regeneráció lehetséges összekapcsolását járták körül.

 

 A konferencia legfontosabb megállapításai

 

Európa félelme, hogy a görög válság átterjed több más országra is – a 19 EUROCONSTRUCT ország-elemzés 2012 április-májusban készült – azt eredményezte, hogy a prognózisok 2012-2014-es idő-szakra kedvezőtlenebb összképet mutatnak, mind a GDP, mind az építési teljesítmény tekintetében.

· A párizsi, félévvel korábbi prognózist – a 2012-ben várható összteljesítmény 0,3%-os csökkenését a londoni konferencia -2,1%-ra változtatta;

· A 2013-as építési piaci várható összteljesítményt 1,8%-os növekedésről -0,4%-ra csökkentette;

· A legalacsonyabb teljesítményt a mélyépítés adja, mert 2014-ig évi 1,4%-os átlaggal csökken;

· Építési teljesítmény tekintetében felerősödik az észak/dél elválasztó vonal, különös tekintettel Spanyolország, Portugália és Olaszország további zuhanására;

·  Kelet-Közép Európa négy országában is eltérő a fejlődés, Lengyelország és Szlovákia, ha kismértékben lassul is, a következő években is pozitív marad, míg a cseh és a magyar építés továbbra is a válság hatása alatt, rosszabbul teljesít.

·  A magyar építési piac 2012-ben tovább zsugorodik, a Buildecon tanulmánya alapján közel 4%-kal. 2013-ban trendforduló várható, az EU források felhasználásának fokozatos felgyorsításával. Az energia takarékos épület felújítások a növekedést felerősíthetik 2014-re.

Az európai építési teljesítmény mintegy 12%-kal alacsonyabb 2012-ben, mint 2008-ban volt.

 

A mélyépítés a legnagyobb visszahúzó erő a 2014-ig várható teljesítményben

 

2008-2011 között a magasépítésben (lakás és nem-lakás célú) tapasztaltuk a legnagyobb visszaesést, évi 13% illetve 14%-ot. Ezzel szemben a mélyépítés éves átlagban csupán 7%-kal esett vissza. Az előrejelzés időszakában, 2012-2014 között, a mélyépítés évi 1,4%-kal csökken, míg a lakásépítés 0,9%-kal növekedni kezd és a nem-lakás célú magasépítés is, ha kismértékben, de évi 0,4%-kal növekedésbe fordul.

 

 Új jelenség: Észak-déli törésvonal

 

Már korábban is megfigyelhető volt az eltérő struktúra egyes északi és déli országok esetében, mint pl. Nagy-Britannia és Olaszország. Az eltérő sebességű fejlődés fogalma is létezett az északi (un. fejlett) és a déli (un. fejlődő) országok tekintetében. Azonban az építési teljesítmény esetében nem használtunk erre külön terminológiát.

Ha azonban az előrejelzési időszak építési teljesítményeit nézzük, le kell vonnunk bizonyos következtetéseket ebben a tekintetben is. Fel kell ismernünk, hogy a szabályokat erősítő kevés kivétel ellenére az EUROCONSTRUCT északi országai folyamatosan jobban teljesítnek.

A 2012-2014-es időszakban az EUROCONSTRUCT országokat négy csoportra osztjuk, éspedig:

· Dánia és Norvégia évi átlagos 2%-kal fogja növelni építési teljesítményét

· Egy lényegesen nagyobb csoport – Ausztria, Franciaország, Németország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Svédország és az Egyesült Királyság – átlagos éves teljestménye 0,1 és 2% közötti növekedést produkál

· Öt további ország építési teljesítménye éves átlagban 0% és -3% között alakul. Ezek: Belgium, Csehország, Finnország, Olaszország és Hollandia.

· Végül három országban – Írország, Portugália és Spanyolország – ezekben az évekeben továbbra is mély recesszióval kell számolnunk.

 

 A Londoni Olimpia színhelye és létesítményei az urbanisztikai revitalizáció eszközei. Elkötelezettség az utókor felé

 

A 73. Londoni EUROCONSTRUCT konferencia választott témája a rendező ország és helyszín következményeként természetesen irányult az Olimpia helyszínének, létesítményeinek és filozófiájának bemutatására. A mintegy 2,5 négyzetkilométeres, barnamezős, rendkívül szennyezett terület kiválasztása azzal a szándékkal történt, hogy a környezeti szennyezéstől megtisztítandó, közlekedéssel felfejlesztett, parkosított terület az Olimpiai Játékok után az ide költözőknek minőségi életet kínáljon. Ez az elgondolás széleskörű támogatásra talált és mintául szolgál a majdani nagy sportlétesítmények utóhasznosításának megoldására is.

A Londoni Olimpia három legjelentősebb létesítménye: a Stadion, az Anish Kapoor térplasztika és a kibővített Aquatic Centre, Zaha Hadid tervei alapján (a két szárnyat – pótlólagos lelátók az Olimpiai Játékok után lebontják).

(szerző: Gáspár Anna/BUILDECON)

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Gergely Garden

Gergely utca 75.

Práter Park

Práter utca 73.

Benczur 11

Benczúr utca 11

Dunaliget lakópark

Jégmadár utca 2.

Új Bokréta Ház Budaörs

Károly király utca 79-83.

Frangipani24

Frangepán utca 24.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső