A MIPIM első napjának mérlege – A Budapest Business Region jelenti

2011. 03. 08-án újból megnyitotta kapuit a cannes-i MIPIM. A Budapest Business Region idén Budapest stand vendégeként képviselteti magát az expon. A főváros standját Tarlós István, Budapest Főpolgármestere nyitotta meg beszédével.

A tiszta, de hűvös cannes-i idő a kiállítóknak kedvezett a MIPIM első napján. Hatására a nap folyamán jelentősen emelkedett az érdeklődők száma a vásártéren, ezért annak ellenére, hogy a délelőttöt a csekélyebb érdeklődés jellemezte, a délutáni standmegnyitót már egy nyüzsgő közönség fogadta.

Tarlós István Budapest Főpolgármestere a nemzetközi sajtó jelenlétében nyitotta meg ünnepélyes keretek között a 2011-es MIPIM Budapest standját, kedd délután. A Főpolgármester beszédében elmondta, hogy a fővárosban egy pozitív értelemben vett mentális és politikai változás ment végbe. Budapestre invitálta a MIPIM befektetői és fejlesztői közönségét, és hangsúlyozta: a város vezetése a jövőben mindent el fog követni annak érdekében, hogy a régióban érdekelt és a régió iránt érdeklődő befektetők és fejlesztők számára megfelelő partner legyen. Továbbá Tarlós István a standon fogadta Alexander Zsukov orosz miniszterelnök-helyettest egy rövid megbeszélés erejéig.

A megnyitót magyar borokkal fűszerezett beszélgetés követte, ahol a jelenlévők személyes meghívást kaptak a március 9-i standeseményre, a Budapest Business Region "B my guESt" névre keresztelt borkóstolójára.

A BBR 2011-ben a budapesti stand vendégeként vesz részt a MIPIM-en, idei jelenlétében a folyamatosság fenntartása játszza a főszerepet. Habár a jelenlegi kiállítói terület az előző évi 55%-át teszi ki, korábbi, előnyös pozícióját megőrizte, és közvetlenül a bejáratnál helyezkedik el. A „Budapest. Get engaged” című BBR imázsfilm ebben az évben is megtekinthető a MIPIM-en, ezúttal 3D-s verzióban. Az így megújult filmre Tarlós István főpolgármester is utalt beszédében.

Jellemző tendencia a 2011-es MIPIM-en, hogy a válság átmeneti időszakában a régiók nemzetközi fórumokon való megjelenésében kulcsszerepet kap az önkormányzatok nyújtotta támogatás. Elsősorban a régiók kommunikálnak komplex stratégiájukról, vízióikról és kiemelkedő projektjeikről.

Számely Péter (Hypo Investment Bank) elmondása szerint az osztrák és német befektetői piacok a közeljövőben is szigorúak maradnak a fejlesztésekkel kapcsolatban, a válság után életbe lépő önkorlátozó magatartás miatt. Hozzátette, Magyarországon nem a piac jelent alapvető problémát, hanem a magyar politika felé irányuló befektetői bizalom hiánya. A magyar piaccal szembeni bizalom építése így az üzleti szereplőkre hárul.

Akárcsak az ezt megelőző évben, a nyitónapot idén is a Carlton Hotelben tartott koktél parti zárta. Az isztambuli Zorlu Center által szponzorált esemény zenei és gasztronómiai kínálatában is tükrözte a török motívumokat.

A MIPIM első napját Orbán Gergely klasztermenedzser pozitívan értékelte. Több várossal és régióval történt kapcsolatfelvétel, illetve több nemzetközi sajtóorgánum képviselőivel kezdődtek meg a tárgyalások a médiapartnerségről.

Forrás: BBR

Lakás és lakópark ajánló

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Terrace Residence by Cordia

Medvetalp utca 5.

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Herbal Residence

Gyógyfű utca 25

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső