Állítólag jobban keresünk, mint tavaly

Májusban a bruttó átlagkeresetek 3,0, a nettó 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A reálbérek 2,6 százalékkal nőttek a májusi 1,8 százalékos inflációval számolva, és figyelmen kívül hagyva a családi adókedvezmények hatását.
Az év ötödik hónapjában 232 ezer forint volt bruttó, és 152 ezer forint a nettó átlagkereset.
A közfoglalkoztatottak nélkül számított bruttó keresetek 3,8, a nettó keresetek 5,2 százalékkal emelkedtek tavaly májushoz képest.


A bruttó keresetek a vállalkozói szférában 3,8, a költségvetési intézményeknél 3,7 százalékkal nőttek a közfoglalkoztatottak nélkül. A nettó keresetekben ez 5,3, illetve 5,0 százalékos növekedésben jelent meg a családi adókedvezmény hatása nélkül.


A vállalkozásoknál alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 245 800, a nettó 161 000 forint volt májusban, a költségvetési szférában dolgozók - a közfoglalkoztatottak nélkül - átlagosan bruttó 227 200, nettó 148 800 forintot kerestek. A vállalkozásoknál foglalkoztatottak rendszeres havi jövedelme 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 3,8 százalékos növekedést követően. A nem rendszeres jellegű jutalmak és prémiumok átlagosan 20 ezer forintot sem értek el így is 7,4 százalékkal nagyobbak voltak a tavaly májusinál.


Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkeresetek 3,3, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH.


Az idén január-májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél.


Az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 200 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 600, a szellemi foglalkozásúaké 196 800 forint.


Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,4 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve átlagosan 3,6 százalék volt a bruttó keresetek emelkedése január-májusban, az előző év ugyanezen időszakához képest.


A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 239 500, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 216 000 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 78 100 forint volt.


A nettó keresetek a versenyszférában 4,8, a közszférában 4,6, a nonprofit szervezeteknél 5,3 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.


A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 484 700 forintot értek el. Ezt az információ és kommunikáció szektor követte 434 400 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 397 500 forinttal.


Legkevesebbet, 146 100 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók kerestek. Ezt követte a humán-egészségügyi, szociális ellátás 155 000 forinttal, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 163 900 forinttal.


Január-májusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 600 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációt kapott, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultaknak átlagosan 11 480 forint juttatást folyósítottak ezen a címen.


Január-májusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Ezen belül a versenyszférában dolgozók rendszeres keresete, illetve a költségvetési intézményeknél - a nem közfoglalkoztatás keretében - alkalmazottak alapilletménye azonos mértékben, 3,3 százalékkal nőtt.


A 240 300 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,5 százalékkal volt magasabb a 2012. január-májusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.


Az alkalmazásban állók létszáma májusban 2,708 millió volt, 0,5 százalékkal, több mint egy évvel azelőtt, a közfoglalkoztatottak nélkül számított adat viszont 0,5 százalékos csökkenést mutat. A vállalkozó szektorban foglalkoztatottak száma 0,5 százalékkal csökkent, a költségvetési intézményeknél dolgozóké - közfoglalkoztatottak nélkül 1,7 százalékkal, velük együtt 4,9 százalékkal nőtt. Májusban a közfoglalkoztatottak száma megközelítette a 150 ezret, 45 ezerrel - 25 százalékkal - többen voltak, mint egy évvel korábban.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Allure Residence Budapest

Vágóhíd utca 3.

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

Práter Park

Práter utca 73.

Foldana Family

Szent László út 47

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Gellért-hegy Residence

Hegyalja út 15.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső