Arena Plaza a lovi helyén

Kelet-Közép-Európa legnagyobb szórakoztató- és bevásárlóközpontjának építését kezdi meg 2006 márciusában Budapesten a Plaza Centers. A beruházás várható értéke még nem ismert, a kivitelezésre a Plaza Centers a közeljövőben tendert ír ki.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb szórakoztató- és bevásárlóközpontjának építését kezdi meg 2006 márciusában Budapesten a Plaza Centers. A beruházás várható értéke még nem ismert, a kivitelezésre a Plaza Centers a közeljövőben tendert ír ki. A budapesti Keleti pályaudvarral szembeni, 122 ezer négyzetméteres területen - a 2800 férőhelyes parkolóval együtt - 180 ezer négyzetméternyi össz-alapterületű létesítmény épül. A bruttó alapterület 123 ezer négyzetméter, a kiadható, hasznosítható létesítmények területe 70 ezer négyzetméter lesz - mondta Vadas Vera, a Plaza Centers csoport kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek. A terület korábbi tulajdonosa, a francia Bouygues csoport ugyanitt 30 milliárd forint értékű beruházást tervezett megvalósítani. A központban helyet kap egy két szintes, 18 ezer négyzetméteres hipermarket áruház, egy 21 termes multiplex mozi, egy - három dimenziós - úgynevezett imax mozi, közel 200 üzlet - többek között olyan nagy divatmárkákkal, amelyek eddig még nem jelentek meg Magyarországon -, éttermek, kávéházak, művészeti galéria és egy isztambuli bazárra emlékeztető létesítmény. A beruházó a fő hangsúlyt egy - a lengyelországi Krakkóban és Varsóban már létező - , családi szórakozást szolgáló, több mint 2500 négyzetméteres fantáziaparkra helyezi - mondta Vadas Vera. Az átadás után a beruházó a létesítményeket bérbe adja, s üzemeltetését és marketinggel kapcsolatos feladatait ellátja. Az izraeli Elbit Medical Imaging csoport leányvállalata, a Plaza Centers B. V. 2005 november közepén vásárolta meg a 122 ezer négyzetméteres területet 21 millió euróért - több, mint 5 milliárd forintért - a francia Bouygues csoporttól. A beruházás alapkövét 2006 várhatóan márciusában helyezik el, s az óriáslétesítmény a tervek szerint 2007 őszére készül el. A Plaza Centers 16 plazát építetett Magyarországon - Budapesten a Duna Plazát és a Csepel Plazát -, a létesítményeket tavaly eladta egy francia és egy angol vállalatcsoportnak.
Forrás: Tőzsdefórum.hu

Lakás és lakópark ajánló

Corner 21

Béke utca 29

Új Bokréta Ház Budaörs

Károly király utca 79-83.

Boróka Park

Vályogvető utca

Vörösmarty West

Vörösmarty utca 73.

Somfa Liget

Makk utca 3.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső