- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
Átadták a Center Point 2. irodaházat
A GTC hivatalosan megnyitotta a Center Point 2. irodaházat a Váci úton. Az 50 millió euró értékű nettó 41 ezer m2 bérelhető felületű Center Point Budapest egyik legnagyobb irodaépülete.A Váci út és a Petneházy utca sarkán elkészült irodaház
ugyanannak a Zoboki, Demeter és Társaik építész iroda a munkája,
amely a Művészetek Palotáját is tervezte.
A 41 ezer négyzetméteres irodaház legnagyobb bérlője az ExxonMobil, amely 16.500
négyzetmétert már birtokba is vett és 1.200 alkalmazottja dolgozik itt hamarosan.
A GTC következő fejlesztése a Dózsa György út - Szabolcs utca - Lehel út közötti területen, a volt Spirál szerviz helyén lesz. Mint Robert Snow a GTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, itt egy 54 ezer négyzetméter bérelhető felületű, szintén A-kategóriás irodaházat építenek négy, vagy öt ütemben, 2008-as tervezett befejezéssel.Jelenleg előkészítés alatt áll a XI. kerületben lévő Madárhegyen egy
12 hektáros terület, ahova lakásokat épít a társaság.
A GTC (Global Trade Centre S.A.) - amelynek a magyar társaság a leányvállalata 1994 óta működik Közép-Kelet Európa kilenc országában mondta Eli Alroy, a régiós társaság igazgatóságának elnöke. Irodát
több százezer négyzetméternyit, öt üzletközpontot és 5.500 lakást
épített eddig a társaság.
Eli Alroy elmondta még, hogy 2005-ben 140 millió dollár profitot ért el a GTC. Stratégiájuk az, hogy a fejlesztés után maguküzemeltetik épületeiket. Csak elvétve akad példa arra, hogy épületet a bérlőnek, vagy ingatlan alapnak eladjanak.
Forrás: www.irodahaz.info
Kapcsolódó hírek
- Jelentősen csökkent a készházgyártás
- Jóváhagyta az Apollo gumiabroncsgyárához nyújtandó támogatást az Európai Bizottság
- Elkelt a Green House
- Új tulajdonosa van a Párisi Udvarnak
- Optimista hangulatot mért az RICS
- Kezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása
- Mi legyen az ingatlanpiaccal a következő 4 évben?
- Átadták a dán Lego új gyárát Nyíregyházán
- Kész az Eiffel Palace
- Építés helyett korszerűsítési hullám az irodapiacon
Előző hír:
Szépvölgyi Irodapark - II. ütem
Szépvölgyi Irodapark - II. ütem
Következő hír:
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?